A francia autóversenyző magára haragította a PETA állatvédő szervezetet azzal, hogy elgázolt egy madarat, majd kevésbé sajnálkozóan nyilatkozott az esetről.
Érd az új szafariállomás: zebrák helyett szurikáták portyáznak a vidéki parkolóban
Most nem a kóbor kutyák miatt aggódhat a vidéki város, sokkal egzotikusabb társaság járőrözik Érden: szurikáták bandáztak a parkvárosi utcákon. Az Érdi Civil Állatmentők által közzétett fotók tanúsága szerint a kíváncsi kis ragadozók már egy rőt macskával is összefutottak.
Érd Parkvárosában szokatlan látvány fogadta a járókelőket péntek délelőtt: egy szurikátacsalád járőrözött az utcán, amelyről az Érdi Civil Állatmentők osztottak meg fotókat. A képeken jól látszik, hogy a kis ragadozók egy autó mellett, majd az úttesten álldogáltak, sőt, még egy vöröses színű macskával is összetalálkoztak. Az állatok nem tűntek riadtnak, inkább kíváncsian szemlélték a környezetet, mintha csak felfedezőútra indultak volna a kertvárosi házak között.
Az állatmentők közleményükben arra kérték a tulajdonost, hogy a családot tartsa biztonságban, az ingatlan határain belül, hiszen az utcán könnyen baj érheti őket. Mint írták, az egzotikus állatok tartása nagy felelősséggel jár, hiszen különleges igényeik vannak, és a közlekedés, más állatok, valamint a helyi környezet is veszélyforrást jelenthet számukra.
A szurikáták eredetileg Dél-Afrikából származó apró ragadozók, Magyarországon állatkertekben és egyes magánállatokként, engedéllyel találkozhatunk velük. Éppen ezért meglepő és egyben aggasztó, ha szabadon kóborolnak egy kertvárosi utcában.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Érden különleges állatok kerültek elő: korábban emut, mosómedvét, papagájt és hüllőket is találtak a környéken. Az Érdi Civil Állatmentők szerint az esetek azt mutatják, hogy egyre nagyobb szükség van a felelős állattartás fontosságának hangsúlyozására, különösen akkor, ha egzotikus fajokról van szó.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapfotó: Facebook
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








