9 °C Budapest

Itt az új trükk! Így lopnak a benzinkúton

Pénzcentrum
2010. december 15. 14:02

Az utóbbi időben megszaporodott a rendszámtábla lopások száma, ugyanis ez lett a benzinkutakat fosztogató tolvajok egyik eszköze. Az eltulajdonított rendszámtáblát felszerelik a saját autójukra, beállnak a töltőállomásra, majd a tankolást követően elhajtanak.

Mi a teendő, ha ellopják a rendszámtábládat?

Egy hasonló bűncselekmény károsultja a Pénzcentrum.hu-nak elmondta, hogy a rendszámtábla eltulajdonítását követő ügyintézés felér egy Canossa-járással.

"Egyik reggel azt vettem észre, hogy az autómról hiányoznak a rendszámtáblák, valaki ellopta azokat. Az első utam a rendőrségre vezetett, ahol feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen. A károsultaknak elég hosszú várakozási időre kell felkészülni, mivel a bűnüldöző hatóságnál az élet- és a vagyon elleni bűncselekmények elsőbbséget élveznek.

Az én esetemben az ügyeletes tiszt megírta a feljelentést, de mivel a nyomozás sikertelenül zárult, 30 nap múlva kaptam egy határozatot, hogy a nyomozást lezárták. A rendőrségen elmondták, hogy a rendszámtábla lopás hatósági jelzés eltulajdonításának számít, ezért nem csak pénzbírság, hanem ettől súlyosabb büntetési tétel is kiszabható, ha lebukik az elkövető.

A következő lépés az okmányiroda felkeresése, ahol a rendőrségi papírok ellenőrzését követően a szokásos díjtételek ellenében új forgalmi engedélyt és új rendszámtáblákat kaptam. Ezeket saját magam szereltem fel az autómra.

A kötelező- és a casco biztosítás ügyintézése sem egyszerű folyamat, a biztosító felé is be kell jelenteni a rendszámtábla eltulajdonítását és az új rendszámot. A társaság módosítja az érvényes biztosítási kötvényeket, majd megküldi azokat a befizetést igazoló szelvénnyel együtt.

Aki éves autópálya matricával rendelkezik, annak nem sok jót tudok mondani. Nekem havi matricám volt, de néhány telefont követően beláttam, hogy jobban járok, ha veszek egy új matricát."

A nap vezető hírei:
Milliókat érhet egy megsárgult OTP betétkönyv
Kiderült: ennyit keres Stohl András

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A rendőrség több ilyen ügyben is nyomoz

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitánysága egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők 2010. november 1-én 14 óra 56 perckor a Budapest XV., M3-as kivezető szakaszánál lévő egyik töltőállomásnál tankoltak, majd fizetés nélkül távoztak. Az eddigi nyomozás során kiderült, hogy a tettesek által vezetett személygépkocsi forgalmi rendszáma egy másik autóhoz tartozik.

Az elkövetők egyikéről a töltőállomás biztonsági kamerája felvételt készített (Forrás: police.hu)


A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható elkövetővel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 231-3450/211-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem