Eltűnt a magyar celeb bankkártyája: a szuperbiztos módszer sem segít?

Pénzcentrum
2010. december 12. 14:02

Varga Viktornak fogalma sincs róla, hogyan tűnt el a bankkártyája múlt péntekről szombatra virradó éjszaka. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének tájékoztatása szerint ha kártyánk elveszett, haladéktalanul jelentsük be a kibocsátó banknál, az általa megadott telefonszámon.

Egyszer már kiraboltak, azután döntöttem úgy, hogy egy láthatatlan helyre rejtem el a fontosabb dolgaimat. Mielőtt elindulok valahova, az irataimat, a pénzemet és a bankkártyámat egy kis szütyőbe teszem, amit a farmerem övtartójára erősítek, és belógatok a nadrágomba - osztotta meg a Blikk-kel módszerét Varga Viktor, akitől a szuperbiztos megoldás ellenére ellopták - vagy elhagyta - a bankkártyáját.

Az irataim és a pénzem megvolt, a bankkártyám nem, talán túlságosan is belefeledkeztem a bulizásba. Fogalmam sincs, hogy tűnt el, de úgy gondoltam, jobb, ha letiltatom - mondta a Csillag Születik felfedezettje, aki többször is elmondta: kizártnak tartja, hogy elveszítette.



Mit tegyünk, ha eltűnt a bankkártya?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének tájékoztatása szerint ha kártyánk elveszett, haladéktalanul jelentsük be a kibocsátó banknál, az általa megadott telefonszámon. Ezért célszerű bankunk kártyaletiltásra rendszeresített telefonszámát, kártyánk számát és lejáratát feljegyezni. Ha külföldre utazunk, utazás előtt célszerű feljegyezni a letiltás érdekében külföldről hívható telefonszámot. És ne feledjük, az eltűnt kártyával elkövetett esetleges visszaélés esetén csak a mielőbbi bejelentés véd meg attól, hogy a bekövetkezett kárt nekünk kelljen viselni!

A bejelentés megtételét megelőzően bekövetkezett kárt legfeljebb negyvenötezer forintos mértékig a kártyabirtokos, a kártya letiltását követően bekövetkezett kárt pedig a kibocsátó bank viseli, ha a kár nem a kártyabirtokos szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán következett be. Bejelentés esetén a kibocsátó bank köteles az elektronikus fizetési eszköz további használatának megakadályozása érdekében minden, a kibocsátótól általában elvárható intézkedést megtenni.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?