21 °C Budapest

Nyugdíjkifizetések: két nap az élet

2009. május 28. 08:20

Később utalnák a nyugdíjat és a településeknek járó támogatásokat, valamint átalakítanák a hatósági eljárások és ellenőrzések rendszerét - ilyen célok jelennek meg abban a Magyar Államkincstárnál (MÁK) készült feljegyzésben, amelyet a szervezet ezekben a hetekben juttatott el a pénzügyi tárcához. Döntés azonban még nem született ezekről a javaslatokról.

A Világgazdaság birtokába került dokumentum szerint jelentős megtakarítás érhető el azzal, hogy a havi mintegy 230 milliárd forintnyi nyugdíjat a hónap 12. napja helyett a hónap 14. napján utalnák a jogosultaknak, ekkor ugyanis már az államháztartás rendelkezésére állnak az adott havi adó- és járulékbevételek. Az állam egy nappal később indítaná a családtámogatási és fogyatékossági ellátásokat is, a pártoknak és az alapítványoknak járó pénzeket nem az adott negyedév, a távirati iroda támogatását pedig az adott hónap első napján utalnák, hanem a hónap közepén, legalábbis a MÁK-nál formálódó tervek szerint.

A kincstár jelentős átalakításokat sürget az önkormányzati támogatások terén is. Mivel a finanszírozás 13 részletben történő utalását a 13. havi juttatás indokolta, ez az ütemezés mára okafogyottá vált, az előirányzatokból történő utalásokat pedig a hónap 25. napjáról az utolsó munkanapjára kell áthelyezni - javasolják a MÁK-ban. Megítélésük szerint szükség van a normatív támogatások ésszerűsítésére is, valamint lehetővé kell tenni, hogy - amennyiben erre van igény - az önkormányzat számláját a kincstár vezesse.

A lakásvásárláson tűnődők számára lehet rossz hír, hogy a kincstár minél előbb hatályba léptetné a lakástámogatások szűkítéséről szóló rendeletmódosítást annak érdekében, hogy elkerüljék "a gyors, tömeges igénybevételt és az esetleges visszaéléseket". Az ugyanakkor az adózók életét könnyítené meg, hogy a MÁK érvényt szerezne annak a szabálynak, mely szerint az államigazgatási eljárások során a már rendelkezésre álló adatot nem lehet újra bekérni. Ehhez a különböző szervek birtokában lévő adatokat elektronikus úton elérhetővé kell tenni - áll a dokumentumban.

Mivel a költségvetési szervek maradványállománya a 600 milliárd forinthoz közelít, a MÁK itt is megtakarításokat javasol. Többek között elvonnák a fejezeti kezelésű előirányzatok összesen 374,8 milliárd forintos maradványán belül a kötelezettségvállalással nem terhelt, közel 107 milliárd forintot.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem