Magyarországon legfeljebb a forint árfolyamváltozásainak hatására drágul a fekete, a kávé világpiaci árnövekedése nem gyűrűzik be hozzánk. A hazai piacon ugyanis marginális szerepet tölt be az évtizedes rekordárfolyamot átlépő kolumbiai kávé.
Itthon nagyobb problémát okoz viszont, hogy a válság kezdete óta a kávéházak forgalma 15 százalékkal esett. A kávé fellegvárának számító Olaszországban is hasonló tendenciák mutatkoznak.
A kolumbiai kávé márciustól kezdődött jelentős drágulása nem emeli hazánkban a fekete nedű árát. A kávétőzsdén ugyan valamelyest növekedtek az árak, de a világ legnagyobb exportőre, Brazília kávéjának árfolyama nem változott érdemben. Áremelkedést a forint gyengülése okozott, főként azoknál az importőröknél, amelyek nem nyers, hanem már pörkölt formában hozzák be a kávébabot - nyilatkozta a hazánkban saját pörkölő üzemet fenntartó és a kávéházak egyik legnagyobb beszállítójának számító Caffé Perté kereskedelmi igazgatója.
Boda Andrea hozzátette, a cég fél évre előre berendeli a feldolgozandó nyerskávé mennyiséget, ennek köszönhetően kisebb az árkockázat, így idén további drágulás legfeljebb az áfa emelése miatt várható.
Ugyanakkor a válság hatására megváltozott fogyasztói szokások következtében a kávéházak forgalma 15 százalékkal csökkent. Az emberek nem isznak kevesebb kávét, inkább annak minőségét adják alább, otthon vagy a munkahelyen fogyasztják el korábbi kávéházi adagjukat - mondta el a szakember.
A kávéházak forgalma az eszpresszó hazájának számító Olaszországban is jelentősen csökkent, de a válság mellett ebben az új kávéfőzési technológiák elterjedése is szerepet játszik. A kapszulás és párnás kávéból gyorsan lehet nagyon jó minőségű feketét készíteni, így például - hoz példát Boda Andrea - fodrászszalonok, irodák a kávéházi rendelés helyett már saját géppel főzött presszóval kínálják a vendégeiket. Mindez a válsággal együtt jelentős visszaesést, mintegy 30 százalékos forgalomcsökkenést jelent az itáliai kávéházaknak. Az új technológia hazánkban egyelőre kevésbé elterjedt, használatuk főleg irodákban jellemző.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







