A banki ajánlatok összehasonlítása forint-, euró- és svájci frank alapon A legutóbbi lakáshitel körképünk megjelenésétől eltelt időszakban fontos, a piac egészét érintő változásokról szóló hírek kaptak szárnyra. A hitelpiaci forgalom jelentős csökkenéséről szóló MNB jelentésre néhány bank rácáfolt, de a devizahitelek egyetlen versenyképes alternatíváját jelentő államilag támogatott hitel kamattámogatásának eltörlése újra egypólusúvá változtathatja a piacot. Míg 2008-ban a válság előtti időszak tekintetében a frankhitelek felé történő eltolódást figyelhettünk meg, addig idén a forinthitelek iránti élénk érdeklődést előrevetítő második negyedév után nem sok versenytársa maradhat az euró alapú hiteleknek.
Forinthitelek használt lakásra: közel másfélszeres eltérés a havi részletekben!
A forint alapú ajánlatok között szembetűnő a különbség a THM-ek és a havonta fizetendő törlesztőrészletek tekintetében. A legvonzóbb ajánlatot a K&H Bank tette, amely 7,53 %-os THM és havi 41 320 forintos törlesztőrészlet mellett kínál 5 millió forintot 20 éves futamidőre. 50 ezer alatti havi részletekkel következik az UniCredit, az OTP, az AXA és a Budapest Bank, ám 15 % körüli THM-mel tett csak ajánlatot a Raiffeisen, a CIB és az Allianz.

Forinthitel új lakásra: havi negyvenezret meghaladó eltérés a bankok között!
Az államilag támogatott lakáshiteleket forgalmazó pénzintézetek ajánlataival nem vehetik fel a versenyt a piaci alapú forinthiteleket kínáló bankok. A 10 milliós ajánlatok között hasonlóan magas eltérések mutatkoznak, mint az előző esetben. Az ajánlatok között ezúttal is a K&H Bank ajánlata volt a legkedvezőbb, de az ehhez tartozó törlesztőrészletnek akár a másfélszeresét is elkérhetik más pénzintézeteknél.

Euró alapú lakáshitelek: a magasabb THM nem mindig jár magasabb törlesztőrészlettel!
Az 5 milliós ajánlatok között 8,26 %-kal és az első kamatperiódusra vonatkozó akciós törlesztőrészlettel a K&H Bank végzett az élen, őket követi az Erste és a CIB Bank. 10-11 %-os THM mellett ad hitelt az UniCredit, az AXA, az OTP és az Allianz Bank, de az eltérő mértékű induló költségek miatt előfordulhat, hogy a magasabb THM nem jár együtt a magasabb havi törlesztőrészlettel.

A tízmilliós ajánlatok áttekintését követően megállapítható, hogy a K&H Bank négyből négyet húzott be ebben a hónapban, a frankhitelek forgalmazásának felfüggesztése miatt több elsőség azonban már nem jutott a pénzintézetnek. Az Erste és a CIB Bank megtartotta dobogó helyezéseit a sort az előző táblázathoz hasonlóan ezúttal is a Budapest Bank zárja.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Frankhitelek: továbbra is az élen az AXA Bank!
A hazai pénzintézetek többsége már felfüggesztette a frankhitelek forgalmazását, nem úgy az alábbi négyes. Az AXA Bank az euró hitelekkel partiképes THM és havi részlet mellett kínálja frankhitelét, hasonlóan kedvezőnek mondható az Allianz és a Budapest Bank ajánlata is. Az OTP még ugyan forgalmazza a konstrukciót, de ők már régen kiárazták a piacról a korábban oly népszerű frankhitelüket.

A 10 millió forintos ajánlatok tekintetében sincs különösebb meglepetés, említést érdemel, hogy az AXA és az Allianz ajánlata között mindössze 5 forint az eltérés. A Budapest Bank 92 095 forintos, míg az OTP már 116 502 forintos törlesztőrészletet kér havonta a 20 éves futamidő esetén.

Allianz, AXA, Budapest Bank
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








