Támogatott lakáshitel: roham várható a bankfiókokban

Pénzcentrum
2009. április 6. 08:15

Súlyos jogi problémákat szülhetne a támogatott hitelek visszamenőleges módosítása, ezért a jogászok szerint a folyamatban lévő szerződéseket nem érintik a szigorítások. Becslések szerint az idei költségvetésben az állami kamattámogatás nem éri el a tízmilliárdos nagyságrendet. A statisztikai hivatal adatai szerint 2008 első felében a lakáshitelek 8 %-a volt államilag támogatott, az arány némileg javulhatott a devizahitelek visszaszorulásával.

Az idén februárban az Erste Bank az előző évhez képest majdnem tízszer annyi kiegészítő kamattámogatásos hitelt folyósított. Tény, hogy az Erste erre a termékre kampányt is indított, de az FHB esetében különösebb hírverés nélkül is megugrott ez a hiteltípus. Márciustól, az építési, költözési szezon szokásos kezdetéhez közeledve 80 %-kal emelkedett a hitelintézetnél a támogatott forinthitelek iránti érdeklődés, noha akkor még nem érvényesült a mára ismertté vált válságkezelő program hatása. A korábbi évek tapasztalatai szerint amint a köztudatba kerül, hogy a kormányzat megvonná a kedvezményt, roham várható a bankfiókokban.

Korábban: Lakáshitel verseny: a türelmetlenek jobban járnak?

Az Erste szakembere szerint a szigorítás azért lenne sajnálatos, mert ez az a termék, amely valós alternatívája a devizahitelezésnek. A CIB-nél is úgy látják, hogy a kamattámogatások felfüggesztése egyértelműen a devizahitelek irányába tereli az ügyfeleket, mert a tisztán piaci feltételekkel igényelhető forintalapú kölcsönök nagyon drágák. Ugyanezt emelte ki Egerszegi Ádám, a Takarékbank takarékszövetkezeti üzletágának igazgatója is.

Meglehetősen határozottan fogalmaztak az FHB-nál: véleményük szerint ma a lakáspiac egyetlen életben tartó eleme lehet a lakáscélú kölcsönök kamattámogatása. Egyforintnyi kamattámogatott kölcsön ráadásul további 3-4 forintot mozgat meg a megtakarításokból lakáscélú invesztícióra, a "lakásláncban" pedig egy új lakás minden esetben további két használt lakás tranzakcióját generálja. Az ingatlanforgalmazás láncolata megszakad, ha kikerül a támogatott lakásfinanszírozási lehetőség a bankok portfóliójából és ez súlyosan kihat az ingatlanok fejlesztésével, kivitelezésével és értékesítésével foglalkozó vállalkozásokra is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jelzálogbank szakértőinek meggyőződése: ha az állami kamattámogatást teljesen kiveszik a rendszerből, akkor a piac nagymértékű leépülése is bekövetkezhet. Ennek újjáélesztése pedig 3-5 évre is elhúzódhat. A CIB-nél is azt fejtegették, hogy ez az intézkedés ellehetetleníti az új, induló beruházások helyzetét.

A gyermekvállaláshoz kapcsolódó szociálpolitikai kedvezmény csökkentése, majd megvonása a Budapest Bank szakértői szerint sok ügyfelet érintene érzékenyen. Egerszegi elmondta: ez a lakáshitel-felvevők hitelképességét nagymértékben csökkenti majd, ami nyilván negatív hatású az új hiteligénylésekre - devizanemtől függetlenül. A CIB szerint viszont talán ez a "kisebbik rossz" lehetőség a kamattámogatások megvonásával szemben.

PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2026. június 13. 11:11
Két hete arról írtam, hogy bizonyos dolgok sokkal erősebben járulnak hozzá a boldogsághoz, mint a pé...
Bankmonitor  |  2026. június 13. 10:57
Hány adósnak emelkedhet októbertől a hitelkamata? Mennyivel növekedhetnek a törlesztőrészletek? Mily...
MEDIA1  |  2026. június 13. 10:49
A fideszes médiagépezet részévé vált Mediaworks két munkatársa, az elbocsátására váró József és a má...
Holdblog  |  2026. június 13. 10:18
Ötmillió forinttal még nem lehet lakást venni, de már túl nagy összeg ahhoz, hogy a bankszámlán hagy...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 13. 19:17