A 2008-as értékesítési statisztikákból az derül ki, hogy az elmúlt évben jelentősen visszaesett a hibrid meghajtású személygépkocsik iránti kereslet. Szakértők szerint a vásárlókat a jelenlegi gazdasági helyzetben a csökkenő üzemanyagárak mellett nehéz rávenni a drágább, de hosszú távon jobban kifizetődő és nem utolsó sorban környezetbarát modellek megvásárlására.
A világgazdaság az összeomlás szélére került, az üzemanyagárak pedig a mélyen a korábbi rekordok alá zuhantak. Ez a két tényező nagyban befolyásolta a hibrid modellek keresletét, a vártnál jóval kevesebb ilyen meghajtású autó talált gazdára 2008-ban. A gyártók legnagyobb félelme a jövőre vonatkozóan, hogy ezzel párhuzamosan csökkent a hibridek népszerűsége, a hálátlan vásárlók elfordultak a technológiától.
2008-ban előbb történelmi csúcson voltak az üzemanyagárak, majd hirtelen zuhanni kezdtek. Az év végére az autósok fenntartási költségei ezzel arányosan jelentősen csökkentek. A magas üzemanyagárak idején még a kívánságlista élén voltak a hibridek, ennek megfelelően minden nagy autógyártó megkettőzött erővel fogott bele a fejlesztésekbe.
A jelenlegi piaci viszonyok azt tükrözik, hogy az üzemanyagárak az autósok által elfogadható tartományba kerültek, ennek következtében nem bír akkora jelentőséggel a jármű fogyasztása, mint akár csak néhány hónappal ezelőtt. A hibridek és a normál modellek közötti árkülönbség felértékelődött, a vásárlók nem mutatnak hajlandóságot a környezetbarát technológiához tartozó felár megfizetésére.

A hitelezési feltételek változásai és a magasabb önerő bevezetése szűkítette a felvevőpiacot, miközben a vásárlók törlesztési hajlandósága a megváltozott gazdasági körülmények miatt bizonytalanabbá vált. A számok azt mutatják, hogy átlagosan 10 %-kal kevesebb hibrid talált gazdára, mint egy évvel korábban. Az adóterhek további mérséklése vélhetően elősegítené a környezetbarát meghajtású modellek visszatérését.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







