A horvátországi erdőtüzek miatt több magyar turista is nehéz helyzetbe került, és sokaknak nem egyértelmű, mire számíthatnak a biztosítójuktól
A Budapest Főváros Kormányhivatala a Kamaraerdei úti idősotthonban tett ellenőrzései során megállapította, hogy az idősek védelme érdekében ebben az intézményben is további járványügyi intézkedésekre van szükség.
A kormányhivatal szombaton azt közölte, az idősotthonban eddig 45 gondozottnál és 14 dolgozónál igazolták a koronavírus-fertőzést, a fertőzöttek közül öten elhunytak.
A járványügyi hatóság a helyszíni ellenőrzések során észlelt problémákat összegezve a további tömeges megbetegedések megelőzése érdekében több intézkedés azonnali végrehajtására kötelezte az idősotthont fenntartó Fővárosi Önkormányzatot.
A hivatal elrendelte egyebek között a megfelelő fertőtlenítőszerek alkalmazását, a járvány idején elvárt fertőtlenítési protokoll betartását, az ápolók és dolgozók kézfertőtlenítéséhez szükséges megfelelő feltételek biztosítását, a dolgozók kézhigiénés oktatását, valamint a veszélyes hulladékok megfelelő kezelését.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







