6 °C Budapest

Rengetegen bukják holnap a TB-t

2017. október 30. 11:45

Vége a türelmi időnek: október 31. után már kötelesek maguk után fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot (köznyelv szerint a TB-t) azok, akik már befejezték a tanulmányaikat, de még nem sikerült elhelyezkedniük.

Több mint tízezer diák fejezte be idén nyáron a tanulmányait, sokan azonban nem tudnak rögtön elhelyezkedni. Ezt mutatja az is, hogy a KSH legutóbbi adatai szerint a 15 és 24 év közötti korosztály munkanélküliségi rátája 1,3 százalékponttal, 11,3 százalékra csökkent, de a munkanélküliek egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki.

Október 31-én lejár a diákigazolványok érvényessége, ezzel együtt a 45 napos türelmi határidő is, így akinek már megszűnt a tanulói/hallgatói jogviszonya, és nem tudott elhelyezkedni, fizetnie kell maga után az egészségügyi szolgáltatási járulékot, aminek összege idén 7 110 forint havonta.

Ezt a járulékot csak annak kell fizetnie, aki nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra semmilyen más jogcímen nem jogosult. De például járulékfizetési kötelezettség terheli azokat a levelezős hallgatókat is, akiknek nincsen egyéb biztosítási (pl. munkavállalói) jogviszonyuk.

Csekk? Utalás? Kinek?

A határidő lejárta után 15 napon belül jelezni kell a NAV-nál a járulékfizetési kötelezettséget. Ehhez egy adatlapot kell kitölteni (T1011), amit az adóhivatal ügyfélszolgálatán lehet beszerezni, vagy a honlapjáról letölteni. Kitöltés után pedig személyesen, postai úton, vagy elektronikusan, ügyfélkapun keresztül eljuttatni a NAV-hoz. A bejelentéshez szükség lesz még a nyomtatványon felül

  • személyazonosításra alkalmas igazolvány
  • lakcímkártya
  • adóigazolvány
  • TAJ-kártya
  • meghatalmazás, ha nem az igénylő jár el az ügyben.

A TB-t minden hónap 12-ig kell befizetni csekken, vagy banki átutalással.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Vannak kivételek, akiknek nem kell fizetniük

Fizetési mentességet kérhetnek az alacsony jövedelemmel rendelkezők, az erre való rászorultságot pedig a járási hivatal állapítja meg az egy főre jutó havi jövedelem alapján. Ha a családban élőknél az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 120 százalékát, vagyis 34 200 forintot, az egyedül élőknél pedig 150 százalékát, vagyis 42 750 forintot, akkor mentesülhetünk a fizetési kötelezettség alól.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 19:13
A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt sz...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29