14 °C Budapest

Május 1-je után több ezer magyart fognak letesztelni koronavírusra: te is köztük lehetsz

2020. április 28. 20:50

Reprezentatív minta alapján, több tízezer fő bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd május 1-től Magyarországon a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző. A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról.

Az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, hogy mekkora a vírusfertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók. A szűrővizsgálatot az ún. PCR-teszt segítségével végzik, ez a ma ismert legtévedhetetlenebb módja a fertőzés kiszűrésének, ugyanis ez a teszt képes kimutatni a vírus örökítőanyagát - emelte ki dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Ennek során a páciens légúti (garat és orr) váladékából mintavételi pálcával mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, és genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét. 

A PCR-teszt mellett vért is vesznek a vizsgált személyektől, ezzel a megerősítő laborvizsgálattal a szervezet vírusra adott lehetséges immunválaszát mutatják ki - mondta dr. Merkely Béla.

A tesztelésen a KSH statisztikusai segítségével kiválasztott 17 778 fő meghívásos alapon vesz részt az ország egész területéről, 14 év felett minden korosztályból. A vizsgált résztvevők egy rövid kérdőívet is kitöltenek. 

Május 1. és 14. között az ország 7 régiójában pontos időpontokra, előre meghatározott helyszínekre: háziorvosi rendelőkben, járóbeteg ambulanciákon, és szűrőbuszokban várják azokat, akik előzetesen levélben és adott esetben telefonon értesítést kaptak az egyetemektől. 

A vizsgálatokat mozgó szűrőautók és az Országos Mentőszolgálat munkatársai is segítik majd, annak érdekében, hogy az idősebbeknek, vagy a krónikus betegséggel küzdőknek most se kelljen elhagyni otthonaikat. A minták több mint 48,5 százalékát a Semmelweis Egyetem munkatársai gyűjtik be, míg, 20,6 százalékot a Debreceni Egyetem, 16,4 százalékot a Szegedi Tudományegyetem és további 14,3 százalékot a Pécsi Tudományegyetem munkatársaitól várnak a laborok - tette hozzá a rektor.

A 14 napot felölelő szűréssorozatban összesen mintegy ezer fő vesz részt, orvosok, ápolók, asszisztensek és rezidensek, valamint a négy egyetem laboratóriumi hátterének bevonásával valósulhat meg az átfogó vizsgálat. A vizsgálatot az egyetemek szintjén a klinikai központok elnökei vezetik. A szűrést a Semmelweis Egyetem Budapest, Pest, Nógrád, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Fejér megyékben, a Debreceni Egyetem Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Hajdú-Bihar megyékben, a Szegedi Tudományegyetem Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun megyékben és a Pécsi Tudományegyetem Tolna, Baranya, Somogy, Zala, Vas megyékben végzi el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tesztelésben való lakossági részvétel önkéntes és ingyenes, de óriási felelőssége van azoknak, akiket reprezentatívan és véletlenszerűen a KSH adataira támaszkodva levélben és telefonon megkeresnek a munkatársaink - emelte ki dr. Merkely Béla. A vizsgálat nem jár fájdalommal, egy kis kellemetlenség árán pontos képet kaphatunk arról, hogy milyen a lakosság érintettsége, ezzel segítve az ország lakosait és a döntéshozókat a járvány legyőzésében.

Az új koronavírussal kapcsolatos járványügyi védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének meghatározása úgy, hogy az megbízható elemzéseken és folyamatos nyomonkövetésen alapuljon. Ez, a hazai kutatási kapacitások igénybevételével és a tudományos élet képviselőinek szakértelmével megvalósuló vizsgálat is azt szolgálja, hogy a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása a második fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe.

A magyar egyetemek kutatói és orvosai az átfogó keresztmetszeti vizsgálatot legalább két alkalommal a járvány lefolyása során megismétlik, melyek között legalább egy hónapnak kell eltelnie. Az országos tesztelés eredményét várhatóan május közepén hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről. A vizsgálat indulását az orvosképző egyetemek országos klinikai járványügyi vizsgálatáról szóló konferencián jelentette be Dr. Merkely Béla rektor.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem