Itt van Orbán Viktor újabb bejelentése: jön az újabb gazdasági csomag

2020. április 6. 12:07

Facebook-oldalán tesz bejelentést délben, a kormányfő az új gazdaságvédelmi akciótervet ismerteti. Cikkünk folyamatosan frissül.

A Facebookon tett újabb bejelentést Orbán Viktor, a kormányfő az új gazdaságvédelmi intézkedésekről beszélt.

A helyzetet igazságtalan: nem tehetünk róla, de nem változtat a tényen, hogy ez egy kihívás. Nem törődhetünk bele, meg kell vele küzdeni: "olyan gazdasági intézkedéseket kell hozni, ami átsegít minket a nehéz szakaszon" - fogalmazott. Hozzátette, hogy "a cél az, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit hozzunk létre."

"Három ütemben hozzuk létre az új gazdaságvédelmi akciótervet" - közölte a kormányfő. Az első gazdasávédelmi csomag volt a bankhitelek felfüggesztése és a katások-ra vonatkozó kedvezmények - sorolta. Megjegyezte: "a három szakasz összesen 18-22%-a lesz a GDP-nek, ebbe beleértjük a jegybank programjait is." Majd hozzátette, hogy ma megindul a második szakasz, amely keretében

A 2020-as költségvetéstől eltérünk. A költségvetési hiányt 1 százalékról 2,7 százalékra módosítjuk a költségvetésben

- fogalmazott Orbán Viktor, aki fel is sorolta a 2. gazdaságvédelmi program egyes pontjait, és azokban ki is emelt egy-egy intézkedést. Itt fontos megjegyezni, hogy ennél jóval több eleme lesz az egyes programpontoknak; az erről szóló rendelet még a mai nap folyamán megjelenik a Magyar Közlönyben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az alábbi 5 program indul el a mai napon:

  • Munkahelymegőrzés - Például: a rövidített munkavégzés esetén az állam átvállalja a bérköltségek egy részét. A kormányfő szerint ez a bértámogatás egy speciális magyar formája lesz. Viszont konkrét százalékot és a programelemre szánt keretösszeget nem említette a miniszterelnök.
  • Munkahelyteremtés - Például: Beruházásokat támogat a kormány, 450 milliárd forint értékben.
  • Kiemelt ágazatok támogatása - Például: Turizmus, egészségipar, élelmiszeripar, mezőgazdaság, logisztika, közelekdés, film és kreatív ipar. Orbán Viktor viszont azzal kapcsolatban nem bocsátkozott részletekbe, hogy ezek a kiemelt ágazatok milyen intézkedésekre számíthatnak.
  • Vállalatok finanszírozása - Például: Magyar vállalkozásoknak 2000 milliárd forint értékben kamat- és garancia-támogatott hitelek folyósítása.
  • Családok és a nyugdíjasok támogatása elem - Például: Több részletben visszahozzák a 13. havi nyugdíjat. (részletek itt)

"Az egész programot Palkovics László felügyeli, a vállalatok újraindításáért Bártfai-Mager Andrea felel, míg a költségvetési ügyekért Varga Mihály" - mondta el zárszóként a magyar miniszterelnök. A bejelentett intézkedések várhatóan a mai nap folyamán jelennek meg a Magyar Közlönyben.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem