16 °C Budapest

Idén még úgyis kevesebben fognak meghalni, hogy itt a koronavírus?

2020. május 19. 13:59

Egyes kutatók azt feltételezik, hogy jóval magasabb lehet a koronavírus járvány következtében elhunytak száma, mint a hivatalosan közölt igazolt esetek mutatnak. Erre az összes haláleset számából következtetnek, amely bekövetkezett a kérdéses időszakban - összevetve a korábbi évek átlagos halálozási adataival. Most a Pénzcentrum megvizsgálta, hogy a kérdéses időszakban Magyarországon többen haltak-e meg, mint a korábbi években átlagosan, és hogy ezt lehet-e a koronavírus számlájára írni. Mutatjuk, mit találtunk.

A legelső igazoltan koronavírus fertőzés következtében történt elhalálozást március 15-én jelentette a Kormányzati Tájékoztatási Központ, jelenleg pedig igazoltan 467 fő hunyt el a járvány következtében. Azonban egyes kutatások szerint akár 60 százalékkal is magasabb lehet a koronavírus halálos áldozatainak száma, mint amit a hivatalos statisztikák tükröznek. Ezt a feltételezést a kutatók arra alapozzák, hogy a járvány kitörésétől számított összes regisztrált haláleset számát összevetik a 2015-től 2019-ig tartó azonos időszakban regisztrált halálesetek átlagos számával. Ez alapján a Pénzcentrum megvizsgálta, mi derül ki az általános magyar halálozási statisztikákból.

Magyarországon az első regisztrált covid-19 fertőzéses esetet március 4-én regisztrálták, az első halálos áldozatról pedig március 15-én adtak hírt, azonban nem kizárt, hogy korábban is lehettek olyan esetek, amelyekben szerepe volt a vírusnak, csak ez nem derült ki még a halál előtt. Ezért a halálozási adatokat 2020-ban a 10-16. heti, vagyis a március 2-tól, április 19-ig tartó időszakra vetítve néztük meg. 2015-2019-ben szintén a 10-16. hét adatit vettük alapul, mert a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisában egyelőre 2020. április 19-ig bezárólag szerepelnek adatok. 

Fontos szem előtt tartani, hogy ezek a halálozási adatok nem csak a vírusfertőzés tüneteit mutató elhunytakat tartalmazzák, hanem azokat is, akik például közúti balesetben hunynak el. Ezért csak kiugró eredmények esetén lehet arra következtetni, hogy a koronavírus az igazolt adatokon túl jóval több áldozatot szedhetett. Természetesen belátható, hogy a kijárások alatt feltételezhetően kevesebben hunytak el - az előző példánál maradva - közúti balesetekben, de az is lehetséges, hogy több haláleset következett be más betegségekből kifolyólag. Azonban az adatokból erre teljes bizonyossággal nem lehet következtetni.

Amit viszont tudunk, hogy a kérdéses időszakban (10-16- hét) 2015-ben 19056-an hunytak el, 2016-ban viszont csaknem 2000 fővel kevesebben. A legtöbb haláleset 2018-ban történt ebben az időszakban: 19420. Ettől a 2020-as adat még el is marad - az előző évinél 457 fővel magasabb - elhunytak számában: 17917 halálesetet regisztráltak.

Megnéztük azt is, hogy a 65 év felettiek számában mutatkozik-e a kérdéses időszakban eltérés. Az tény, hogy az elmúlt 5 évben nem volt ilyen magas az idős elhunytak aránya a kérdéses időszakban (79,6%) de ez még csak 1 százalékpont eltérést sem jelent a tavalyi adatoktól (78,7%) és a korábbi években is kb. 77-78 százalék között volt ez az arány. 

Hogyha átlagoljuk heti szinten évről évre az elhunytak számát, szintén az látható, hogy a 2020-as év adatai nem mutatnak nagy eltérést. Inkább a 10-12. héten mutatkoznak eltérések, azonban itt érdemes megjegyezni, hogy az év első negyedévében mindig magasabb a halálozások száma, amely összefüggésben lehet például a szervezetet jobban igénybevevő időjárással, az influenza szezonnal, és sok egyéb hatással. Ez a koronavírus járvány időszakában sem volt másként. Kiugró eltérés tehát itt sem mutatkozik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azt is megvizsgáltuk, hogy heti bontásban, ha az éveket külön vizsgáljuk, és nem átlagolunk, látszik-e valamilyen eltérés. A heti halálozások száma - ahogy már fent is látható volt - hétről hétre ereszkedő tendenciát mutat, néha enyhébb hullámokat. 2020-ban - amelyet piros vonal jelez a grafikonon - a 12. héten történt egy nagyobb emelkedés, majd esés. Ez a március 16-tól 22-ig tartó hét volt, vagyis az, amelyen az iskolabezárások megtörténtek, és amikor már sok cég elrendelte a home office-t. A kijárási korlátozásokat csak a 13. hét végén jelentették be (március 28.), a veszélyhelyzetet azonban március 11-én rendelték el.

Ahhoz hogy ebből a nagyobb eltérésből lehessen következtetni, pusztán a halálozási adatok nem megfelelőek, illetve "mindössze" 225 halálesetben tér el az egyik heti adat a másiktól, amelyet nem tulajdoníthatunk egyedül a koronavírus hatásának, ahhoz ez az eltérés túl kicsi. Akárhogy is vizsgáljuk a halálozási statisztikákat, nem mutatkoznak egyelőre rajta olyan eltérések, amelyek azt mutatnák, hogy az igazolt koronavírusos haláleseteken kívül jelentős "lehalálozási többlet" lenne az előző évek adataihoz képest. Április 19-ig bezáróan azonban 189 halálesetet regisztráltak (március 15-től). Ebben a négy hétben ezek az esetek eloszlanak. 

Az azóta eltelt egy hónapban 467 főre emelkedett az elhunytak száma, és közülük is sok az idősotthonba bekerült fertőzés következtében elhunytak aránya. Nagy valószínűséggel, ha mutatkozik majd a halálozási adatokban eltérés a járvány hatásaképpen - akár a vírusfertőzés miatt bekövetkezett halál, akár más járulékos hatások miatt történő halálesetek számában, akkor az csak az április-májusi statisztikákban látszódhat majd leghamarabb.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm