A magyar gyerekek átlagosan 9 évesen kapják első telefonjukat, de a készülék mellett szabályokra is szükségük van.
Holland kutatók egy új ellenanyag felfedezéséről számoltak be, amely megakadályozza, hogy az új koronavírus sejteket fertőzzön meg.
Az Utrechti Egyetem, az Erasmus Orvosi Központ és a Harbour BioMed arról számolt be, hogy azonosítottak egy emberi monoklonális antitestet, amely megakadályozza, hogy a SARS-CoV-2 elnevezésű koronavírus laboratóriumi sejttenyészetben sejteket fertőzzön meg.
Az új koronavírus okozza a Covid-19 betegséget, amelynek már több mint 3,5 millió esetét azonosították a világon, és amelybe eddig több mint 251 ezren haltak bele. A Nature Communications tudományos lap aktuális számában közölt kutatás azokon a vizsgálatokon alapul, amelyeket a kutatócsoport 2002-2003-ban végzett a SARS-CoV elleni antitestek után nyomozva.
- mondta Berend-Jan Bosch, az egyetem kutatásvezetője, a tanulmány társszerzője. Hozzátette, hogy az antitest olyan területhez kötődik, amely mind a SARS-CoV-ban, mind a SARS-CoV-2-ben megvan, ez magyarázza, hogy mindkét vírust képes semlegesíteni.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







