9 °C Budapest

Ez lehet a korai rák ellenszere: ott van minden háztartásban

2017. augusztus 28. 11:35

A kávéfogyasztás megosztja az embereket. Gyakran lehet hallani, hogy ne igyunk sokat, mert kiugrik helyéről a szívünk, vannak viszont sokan, akik arra esküsznek, ha állandóan tele van a csésze. Most egy olyan tudományos kutatás látott napvilágot, ami az utóbbiak táborát erősítheti. Van azonban olyan szakértő is, aki óvatosságra int az eredményekkel kapcsolatban, és általánosabb dolgokra hívja fel a figyelmet, egészségünk megőrzésével kapcsolatban.

Sok mindent mondtak, írtak már a kávéfogyasztásról, ám a legújabb kutatási eredmények mindent felülírhatnak. Egy 20 ezer ember vizsgálatával készült tanulmányban azt figyelték meg, hogy kétharmadával csökkent a korai elhalálozás esélye azoknál, akik sok kávét ittak.

A spanyol kutatók 25 és 60 év közötti életkorú embereket kísértek figyelemmel 10 éven keresztül, akiknek az átlagéletkora 37 év volt. Ennek megfelelően 1,7 százalék esély volt arra, hogy egy adott tagjuk meghaljon a kutatás ideje alatt, ám jelentős különbséget figyeltek meg a kávéfogyasztók, valamint a kávét nem fogyasztók halálozási gyakorisága között.

Azok, akik napi két kávét ittak, 22 százalékkal kisebb eséllyel hunytak el a vizsgált tíz év alatt, mint azok, akik nem fogyasztottak kávét.

Ez az arány 45 éves kor fölött 30 százalékra emelkedett, a napi négy kávét fogyasztók körében pedig már egészen drámai, 64 százalékos csökkenést mértek a halálozási valószínűségben.

Sok kávé elfogyasztását javasolnám, jót tehet a szívnek

- mondta el az Európai Kardiológus Társaság konferenciáján Adela Navarro, a kutatás vezetője.

A tudós azt is elárulta, hogy a leggyakoribb halálozási ok a rák volt a kutatásban résztvevők körében, ezt pedig a szívbetegségek követték. A tanulmány készítői egyébként nemcsak arra jutottak, hogy a szívnek jót tehet a kávé, hanem arra is, hogy a rák ellen is védelmet biztosíthat.

Azt hiszem a polifenoloknak köszönhető, melyek gyulladáscsökkentő hatásúak

- vélte a kutató azzal kapcsolatban, hogy a kávé mely összetevőjé állhat a megfigyelések hátterében. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy mivel a megállapítások csupán statisztikai megfigyeléseken alapulnak, így azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a kávé csökkentette volna az elhalálozási esélyeket. Mindemellett az is igaz, hogy ezek a megfigyelések korábbi kutatási eredményeket visszhangoznak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ünneprontók

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) mindenesetre azt javasolja, hogy ne fogyasszunk napi 0,4 grammnál több koffeint, mely öt eszpresszó kávé koffeintartalmának felel meg.

Metin Avkiran professzor, a Brit Szívalapítvány (BHF) munkatársa pedig óva int attól, hogy kizárólag a kávéivásra támaszkodjunk annak érdekében, hogy egészségesek maradjunk.

A szív és érrendszeri megbetegségek kialakulásának, valamint a korai elhalálozás esélyeinek minimalizálása érdekében az a legjobb módszer, ha általánosságban egészségesen élünk, tehát aktívak vagyunk, kiegyensúlyozott az étrendünk és nem dohányzunk, nem pedig az, ha bekészítjük egy sorba a tejeskávékat [és megisszük őket]

- mondta el a brit szakember.

(Daily Mail)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 10. 07:45
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez...
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?