Az amerikai elnök nem zárta ki az erő alkalmazását a sziget feletti ellenőrzés megszerzése érdekében.
Remélhetőleg az év végére kifejlesztik az új típusú koronavírus elleni védőoltást - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy vasárnapi német lapinterjúban.
A brüsszeli bizottság vezetője a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a védőoltás kifejlesztésére világszerte indított kutatási programok sorában a három legígéretesebb közül kettőt az EU-ban folytatják. A kutatócsoportok tervei szerint hamarosan elindítják a klinikai teszteket, amelyeket azonban még további lépések is követnek majd az engedélyek megszerzéséig és a tömeggyártás beindításáig.
Így a remények szerint 2020 végére lesz oltás az új vírus ellen, és az Európai Bizottság már el is kezdte a tárgyalásokat a gyártókkal a termelési kapacitások biztosításáról - mondta Ursula von der Leyen.
A járvány lassítására bevezetett intézkedésekről elmondta, hogy a bizottság napokon belül bemutatja irányelveit és javaslatait a korlátozások "nagyon óvatos", fokozatos feloldásáról. Pontos időpontot, dátumot nem jelölnek meg, mert minden európai uniós (EU-) tagállam a járvány különböző szakaszában tart, és "minden ország önállóan dönt".
Nem is lenne értelme a központosított döntéshozatalnak, hiszen például a milánói helyzet teljesen más, mint a münsteri - fogalmazott a bizottsági elnök. Az EU erejét nem az adja, hogy egy helyen hozzák meg az összes döntést, hanem az, hogy "nagyon sokat tanulhatunk egymástól", és a régiók a helyi viszonyokra szabva kezdhetik el a visszatérést a járvány előtti mindennapokhoz. Így például Dániában rövidesen újra megnyitják az iskolákat és az óvodákat, a tudósok pedig folyamatosan vizsgálják majd a lazítás járványügyi hatásait, amiből valamennyi tagország profitálhat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








