A 41. naptári héten országos szinten továbbra is mérsékelt volt a szennyvízben mért SARS-CoV-2 koncentrációja, ugyanakkor egyre több településen mutatnak emelkedő tendenciát az adatok.
A koronavírus megjelenésével az emberiség válaszút elé érkezett. A járvány ugyan ideiglenes, hatásai mégis tartósak lesznek. Az pedig csak rajtunk múlik, hogy a negatív vagy a pozitív következményeket erősítjük-e fel - mondta Prof. Dr. László Ervin, a Budapest Klub alapítója és elnöke.
Ugyanúgy, ahogyan a történelem során eddig megtapasztalt járványok, a koronavírus is bekerül majd a tankönyvekbe. A helyzet adott, de kaptunk egy lehetőséget, hogy válasszunk, merre tovább. A negatív változások is magukban hordozzák a fejlődés, a pozitív irányba való elmozdulás potenciálját. Ehhez pedig László Ervin szerint az első lépés a globális szintű tudatosítás, az önmagunkba nézés és a felismerés, hogy a Földünk ajándék, amivel eddig nem annak megfelelően bántunk.
- mondta a filozófus, jövőkutató professzor.
Fontos tudatosítanunk, hogy a vírus megjelenése előtti világunkat már nem tudjuk visszaállítani. Ezt azonban nem problémának kell megélnünk, hanem egy esélynek, amit azért kaptunk, hogy helyrehozzuk a sok-sok évnyi pusztítást, amit a pénz, a hatalom és a felszínes örömök hajhászása közben okoztunk magunknak és a Földünknek egyaránt.
Kiemelte, a mostanáig ismert világunk destabilizálódott, az életünket eddig meghatározó társadalmi, gazdasági és kulturális rendszerek alapjaikban rendültek meg és alakulnak át. Ha a járvány által előidézett "szétesés" során nem változunk meg, a következő válságokkal szemben sem leszünk megfelelően felvértezve. Az általunk ez idáig létrehozott fenntarthatatlan folyamatok végzetes fordulópontot érhetnek el, így vagy fejlődünk ezen a bolygón, vagy elpusztulunk.
László Ervin szerint furcsa és látszólag paradox módon ugyan, de a járvány egy álruhába bújt áldás:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Be kell látnunk, hogy nem "a mi embereink, a mi nemzetünk az első" - még csak nem is az emberiség az első - vélekedett. Az élet szférája az első, mivel az a Földön létezik és fejlődik. Ha ez a szféra ép és egészséges, mi is épek és egészségesek leszünk. Az élet a Földön egy közös harmonizáció rendszere, amelyet az empátia, a valahová tartozás és feltétlen szeretet érzése irányít. Ma ezt nem csak a vallási próféták és spirituális mesterek mondják nekünk; ezt mondják a két lábbal a földön járó kvantumfizikusok, kvantumbiológusok és transzperszonális pszichológusok is.
Jelenleg a technológiák formálják a világunkat. Biztosítanunk kell, hogy ezek biztonságosak legyenek, és a tényleges szükségleteinket szolgálják. Az alapoktól kezdődő változás monumentális feladat, végrehajtásában nem csak hatóságaink és intézményeink szűk racionalitására kell számítanunk. Az igazi iránymutatást nem felülről és kívülről kell várnunk, a legalsó szintektől kell elkezdenünk, belső indíttatásból.
A koronavírus megnyitotta számunkra a globális átalakulás lehetőségét. Most egy jobb világot hozhatunk létre, egy olyan világot, amely beteljesíti az emberi szellemiség erejét és potenciálját. Amikor a járvány alábbhagy és történelemmé válik, egy jobb világ létrehozása lesz az alapvető feladatunk. Ez a fontos és izgalmas és feladat pedig közös összefogást és éles szemléletmódváltást kíván - zárta a tudós.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







