Egy budapesti halálos baleset után újra előkerült a kérdés: a technológia segíthet kockázat nélkül megállítani a menekülő autósokat.
Mára a lakosság döntő többségének nem az év végével fordul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződése, így már nem helyeződik akkora hangsúly a novemberi kampányokra, mint ahogy azt korábban megszokhattuk. Ennek van egy jelentős hátránya: az ügyfelek hajlamosak elfelejteni a szerződéseik felülvizsgálatát, így könnyen az elérhetőnél magasabb díjú szerződésben ragadhatnak. A KGFB piacon azonban szinte mindenki (az ügyfelek 98 százaléka) váltana egy olcsóbb ajánlatra, mégis sokan nehézségekbe ütköznek – derül ki egy új kutatásból.
Lassan nyugdíjaskorba lép a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás hazánkban, több mint hatvan éve lehet már kötni ilyet - kezdte egy történelmi visszatekintéssel sajtótájékoztatóját Szobonya László, a Groupama lakossági termékmenedzsere. Aztán 2010-ben jött egy nagy változás, amikor kivezették az október 31-i dátumot, mint kötelező újrakötést. Ezt jól jelzi az is, hogy a kgfb-vel érintettek kilencven százalékának már nem december 31. az évfordulós szerződése.
Kiderült ugyanakkor, hogy az ügyfelek egyre kevésbé tudatosak, már nem nézik át olyan gyakran a szerződéseiket, mint korábban. Ez azt is eredményezi, hogy sokan előnytelen szerződésben ragadnak, ahelyett, hogy némi körültekintéssel egy előnyösebb kgfb-jük lenne.
Az adatok szerint több mint kétmillió azon ügyfelek száma, akik passzívnak számítanak. Az ügyfélstratégiák spektruma igen széles: sokan minden évben ugyanott kötik újra a szerződésüket, mert jó díjat és komoly kedvezményeket találnak, de olyan is, akiknek kizárólag az ár számít.
A Groupama friss kutatásából kiderült, hogy a válaszadók 51 százaléka önállóan keresi a jobb ajánlatokat, 49 százalékuk azonban segítséget vesz igénybe - ez ugyanúgy lehet családtag, illetve ismerős, de akár biztosítási alkusz is. A válaszadók hatvan százaléka ugyanakkor minden évben leellenőrzi a meglévő szerződését - 72% pedig akkor is vált, ha csak néhány ezer forintot spórolhat évente.
A biztosító arra is kíváncsi volt, mi motiválhatja az ügyfeleket abban, hogy biztosítót váltsanak a kgfb területén. Nagyon sokat a díjszabást jelölték meg válaszukban, de sokan nézik azt is, hogy milyen kiegészítő szolgáltatások járnak a csomaggal. Szempont például, hogy külföldön milyen biztosítási esetekre terjed ki a csomag "hatásköre".
Egy kötelező biztosítás aktuális díját jellemzően a múltbeli kárstatisztikák határozzák meg. Az viszont már az adott biztosítón múlik, hogy mennyire egyszerű és átlátható módon segíti az ügyfelet ennek a díjnak a kiszámításához vagy a szerződéskötéshez – gondoljunk csak bele, hogy mennyi adatot kérünk a felhasználóktól –, illetve az is, hogy nyújt-e kiegészítő szolgáltatást a termék mellé
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
– mondta el Szobonya László, lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezető a sajtótájékoztatón.
A Groupama Biztosító négy pontban foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat, ezek a következők:
- Jegyezzük meg az évfordulónk dátumát! Évforduló napját megelőző 60. és 30. nap között van lehetőségünk a kötelezőnket felmondani, de az új biztosításunkat az évforduló napjáig bármikor megköthetjük!
- Nézzünk körbe a piacon! Az évfordulós díjértesítő kézhezvételével lesz egy összehasonlítási alapunk és egy ár-összehasonlító oldalon felmérhetjük, hogy elérhető-e kedvezőbb díj.
- Ne csak az árat, a szolgáltatásokat is nézzük! Ugyan a kötelező biztosítások esetében általában limitált az igénybe vehető plusz szolgáltatás, de segítheti a döntésünket.
- Ha bármiben bizonytalanok vagyunk, forduljunk bátran szakemberhez, ők készségesen segítenek, hiszen ez a dolguk.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







