A közönség járt jól: kikapott a Fradi a Realtól, de nincs oka szégyenkezni
A Ferencváros hazai pályán, csaknem telt ház előtt 2–1-es vereséget szenvedett a José Mourinho által irányított Real Madridtól a szombati felkészülési mérkőzésen.
A Ferencváros hazai pályán, csaknem telt ház előtt 2–1-es vereséget szenvedett a José Mourinho által irányított Real Madridtól a szombati felkészülési mérkőzésen.
Július közepére közel egymilliárd forintra nőtt az aszály miatt bejelentett mezőgazdasági károk értéke.
A Ferencváros három évtized után fogadja újból a Real Madridot, igaz, ezúttal nem a BL-csoportkörben.
Egy 2025-ös igazságügyi szakértői vélemény alapján több mint 240 kivitelezési hibát azonosítottak a 14,5 milliárd forintos közpénzből felépült Groupama Arénában.
Minden negyedik magyarnál az iráni háborús helyzet is befolyásolja az idei utazási terveket.
A jégkárokat már csak azért is ajánlott megelőzni, mert javításuk speciális felszerelést és szakértelmet igényel.
Megemelkedtek a lakásbiztosítási kárbejelentések a múlt csütörtök óta tartó szélviharok miatt.
Az év első hónapjai már most komoly nehézségeket okoznak a növénytermesztőknek.
Egy-két évtizede még nem volt jellemző, hogy 65 év feletti ügyfeleknél a biztosítók érdemben vállalják az egészségügyi vagy életbiztosítási kockázatokat, mára viszont már látványosan bővült az idősek mozgástere.
Az idei lakásbiztosítási kampány első tíz napjában az alkuszcégek az előző évnél néhány százalékkal több szerződésváltást regisztráltak.
A lakásbiztosítási kampány első hetében a tavalyinál 7 százalékkal többen váltottak biztosítót - ez derül ki az egyik közvetítő friss adataiból.
A közel-keleti események miatt a Groupama Biztosító több száz ügyfele rekedt külföldön:
Több hazai biztosító is arról számolt be, hogy idén jóval több kátyúkár-bejelentés futott be az autósoktól. Van, ahol tízszeres emelkedést látnak.
Lakástüzek ezrei, rejtett elektromos hibák és súlyos károk: mutatjuk, miért veszélyesek az elavult hálózatok, és mikor fizet a biztosító.
A Groupama Biztosító idén is összegyűjtötte az év meglepő és megdöbbentő biztosítási számait.
A felmérés szerint az SZJA-mentességgel érintett édesanyák átlagosan a többletjövedelmük 38%-át félretennék új befektetésekre.
A magyar autósok rendkívül árérzékenynek vallják magukat, és a tapasztalatok szerint spórolhatnának is, mégsem teszik.
A magyar autósok rendkívül árérzékenyek, ugyanakkor sokan 6-7 éve változatlan biztosítónál kötötték meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat.
A többség szerint még több kihívás vár ránk a jövőben, és egy változó, turbulens világra készülhetünk a következő 25 évben.
Bár az állam minden tanulónak köt alapszintű biztosítást, ez nagyon alacsony összegű fedezetet nyújt. Megnéztük, ezen felül milyen lehetőségei vannak a szülőknek.