Az MNB legfrissebb adatai szerint az éves átlagdíj országosan 64 ezer forint körül alakul, a budapesti és vidéki különbségek pedig mérsékeltek maradtak.
Szeniczey Gergő, az MNB ügyvezető igazgatója szerint 2024 a lakásbiztosítások éve lesz, amely hozzájárul a korábban kitűzött célok eléréséhez, miközben a felügyelet próbavásárlásokkal vizsgálja majd az értékesítési gyakorlatokat és a fogyasztóvédelmet - írja a Portfolio.
2024-et a lakásbiztosítások kiemelt évének nevezte Szeniczey Gergő, az Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a Portfolio Biztosítás 2024 konferencián. Az MNB tőkepiacok és biztosítók prudenciális, fogyasztóvédelmi felügyeletéért és piacfelügyeletért felelős vezetője elmondta, hogy a közeljövőben új módszert, próbavásárlásokat alkalmaznak a lakásbiztosítási értékesítés vizsgálatára.
Az előadása során kifejtette, hogy 2023 jelentős változásokat hozott a biztosítási szektorban. A hozamgörbék visszatértek a 6%-os sávhoz, a biztosítási tartalék mintegy 20%-kal bővült, és javulást mutatott a szektorszintű tőkefeltöltöttség is, amely közel 200%-ot ért el. Emellett az év több mint 5%-os ROE-t eredményezett, míg a bruttó díjbevétel elérte az 1650 milliárd forintot.
Ugyanakkor az MNB ügyvezető igazgatója rámutatott, hogy a biztosítási penetráció stagnálása óta nem tapasztalható növekedés.
Sőt, egy lassan romló penetrációról van szó, itt bőven van tér a fejlődésre
- emelte ki.
A fenntarthatóság jegyében történő gazdasági átalakulás is fontos téma volt. A biztosítói vagyonon belül megfigyelt zöld arány jelenleg 4,5%-ot tesz ki. A termékpiacok tekintetében megfigyelhető volt egy növekedés a rendszeres díjas termékek esetében szemben az egyszeri díjas piac csökkenésével. Kiemelkedően növekedett a nyugdíjbiztosítások aránya 2017 óta, míg az általános unit linked részaránya jelentős csökkenést mutatott. Az etikus koncepció mentén javult az életbiztosítások megtartása is: 2022-re közel 11 év volt az átlagos megmaradás ideje.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az értékesítési gyakorlatok problémáinak kezelése mellett az MNB hangsúlyozza a magas költségeket és tájékoztatási hiányosságokat is. Az ETIKUS 2 koncepcióval bővül a felügyeleti eszköztár, próbavásárlások bevezetését tervezik.
A kgfb-díjak már kompenzálnak az inflációnak megfelelően, míg a kár gyakoriság jelentős csökkenést mutatott. A lakásbiztosítás terén viszont ügynöki túlsúly figyelhető meg.
A lakásbiztosítási piac magas koncentrációját illetve az átlagos lakásbiztosítási díjak tavalyi 18%-os emelkedését is kiemelték. Egy korábbi pilot próbavásárlás során feltárult adat szerint az értékesítők több mint felénél hiányoztak információk Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást illetően - ez lesz egyik fókuszpontja az MNB következő hetekbeli vizsgálatainak.
Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








