22 °C Budapest
Trees fallen over by the powerful winds of Hurricane Arthur in 2014, Fredericton, New Brunswick, Canada

Temérdek magyar már csak a baj után kap észbe: súlyos tízezrekről mondhatnak le emiatt

2023. augusztus 31. 12:03

A hét elején az ország számos részét elérő vihart követően megnőtt a biztosítások iránt érdeklődők száma a az egyik legnagyobb biztosításközvetítőnél. Lakásbiztosítást 4 százalékkal többen kötöttek mint egy héttel korábban, közel 33 ezer forintos átlagdíjért. Cascobiztosításokra pedig 24 százalékkal kalkuláltak többen.

A kánikulát leváltó hidegebb időjárással járó viharok, felhőszakadás az ország több régiójában, vármegyéjében munkát adott a katasztrófavédelem munkatársainak és a tűzoltóknak. Csakúgy, mint a korábbi, augusztus közepén pusztító szeles, csapadékos időjárás. Sok esetben a tetőket rongálta meg a szél, de számos helyen fák dőltek ki. A biztosítóknál ilyenkor megugrik a kárbejelentések száma, a másik oldalról pedig sokan a vihar miatt új lakásbiztosítás után néznek, amelyek a meglévőnél szélesebb körű védelmet nyújthatnak - derül ki a Netrisk friss összeállításából.

A hét elején számos települést elérő vihar után a lakásbiztosítások iránt érdeklődők száma 21 százalékkal nőtt az egy héttel korábbihoz képest. A konkrét lakásbiztosítási szerződéskötők száma pedig 4 százalékkal nőtt augusztus 22-ről 29-ére. Az átlagdíj majdnem 33 ezer forint volt. A mostani növekedés egy magasabb bázishoz képest történt, hiszen az augusztus eleji viharok után egyébként is többen kötöttek lakásbiztosítást.

A cascobiztosítások is lendületet kapnak a zord napok után, utóbbiakra 24 százalékkal kalkuláltak többen a Netrisk oldalain, az átlagdíj majdnem 153 ezer forint lett. Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója elmondta:

Az elmúlt időszakban jól látszik, hogy a viharok után sokan kapcsolnak és új biztosítást kötnek a lakásukra. Ez indokolt lehet, mivel a korábbi, gyakran 5-10 vagy akár 15-20 évvel ezelőtti biztosítás egyrészt alacsonyabb ingatlanértékre szól és hiányozhatnak olyan kiegészítő biztosítások, amelyek például napelemek megrongálódására nyújtanak fedezetet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 20. 18:21
Vicces, hogy mindenki mindig azt képzeli, hogy nála soha senkinek nem volt nehezebb, tehát ha ő mind...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 20. 17:04
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva...
MEDIA1  |  2026. július 20. 16:05
A távozó újságíró és a Válasz Online szerkesztősége is személyes hangú búcsúban értékelte a közösen...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?