21 °C Budapest
X-ray of lung with heart attack

Ettől retteg minden harmadik magyar: így kerülnék el, hogy rámenjen az egészségük

2023. március 20. 14:28

A hazai lakosság körében egyre népszerűbb a magán egészségbiztosítás – évről évre többen gondolják úgy, hogy ez a szolgáltatás bármelyik életkorban jól jöhet – mutat rá egy friss kutatás. A biztosítást igénybe vevők saját bevallása szerint közel negyedüknek (23%) a munkáltatója fizeti a szolgáltatást, miközben közel ennyien a magasabb szintű ellátás (20%) vagy a gyorsabb betegút (19%) reményében maguk kötnek szerződést. A válaszadók 17%-a az állami ellátás helyett választja inkább a magánintézményeket, valamint egyébként is gyakran jár privát praxisba (13%).

A magyarok továbbra is a daganatos betegségektől tartanak a leginkább (34%), és mivel egybehangzó véleményük szerint ezek sikeres kezelésében a gyorsaság a kulcstényező, főként emiatt fizetnének magán egészségbiztosításért.

Nagyot fordult a világ az elmúlt években a hazai magánegészségügyi szférában. A világjárvány jelentősen megterhelte az állami fenntartású intézményeket és a várólisták is sokszor jelentősen megnyúltak, így még többen keresték a gyorsabb, alternatív betegutak lehetőségét. A Generali januári kutatása szerint már a magyarok jó része rendelkezik magán egészségbiztosítási csomaggal, köztük többségben vannak a felsőfokú végzettségű fővárosiak, sokuk számára pedig éppen a munkáltatójuk (23%) köti a szolgáltatást.

Magas színvonalú és gyors: ezt várják a magyarok a magánellátástól

A válaszadók szerint minden életkorban érdemes biztosítással védekezni a betegségek és balesetek következményei ellen (40%), főként a 30 év felettiek tartják ezt fontosnak. A felmérésből az is kiderül, hogy szerencsére egyre többen ismerik fel a megelőzés jelentőségét, a megkérdezettek 22%-a kifejezetten a rendszeres szűrővizsgálatok miatt véli hasznosnak a magán egészségbiztosítást.

„A magyarok egyébként elég egyértelműen vélekednek arról, mit képesek nyújtani a privát praxisok az állami rendszerrel szemben: főként a szakszerűbb ellátás (20%) és a gyorsabb betegút (19%) miatt választanak magán egészségügyi biztosítási csomagot, és hajlandóak arra áldozni, hogy a felmerülő magánorvosi kiadásokat ilyen módon fedezzék. A helyzet az, hogy bármikor, bárkivel történhet olyan váratlan esemény vagy megbetegedés, melyre nem számított, aztán pedig jönnek a kérdések: mi lesz velem, hogyan tudom mielőbb intézni a rám váró vizsgálatokat és ki fogja ezeket fedezni. Ez egy olyan területe az életünknek, melyre fokozottan igaz: jobb félni, mint megijedni. Emellett a magán egészségbiztosítások mára egyértelműen beépültek a vállalatok béren kívüli juttatási rendszeribe is, így a cégek többsége megtartja ezt a lehetőséget munkatársaik motiválására, vagy éppen az új belépők bevonzására. Hiszen az egészségtudatosság főleg a fiatalabb korosztály körében lett még erősebb, a fiatalok tanulnak a korábbi generációk hibáiból, ők már nem félnek orvoshoz menni, időt, pénzt szánni például szűrővizsgálatokra vagy egy-egy panasz kivizsgálására. És ők azok, akik már elvárják, hogy olyan munkahelyük legyen, ahol ennek lehetőségét egészségbiztosítás keretében kínálják számukra” – mondja Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási és ügyfélkapcsolati területért felelős igazgatósági tagja.

Joggal félünk a daganatoktól, költenénk is a hatékonyabb ellátásra

A Magyar Rákellenes Liga a napokban hívta fel a figyelmet, hogy bár a tendencia az utóbbi években javul, hazánk még mindig élen jár a 100 ezer lakosra jutó daganatos megbetegedések tekintetében, a statisztikák szerint pedig a tüdő- és emlőrák, valamint a vastagbéldaganatok a legjellemzőbbek Magyarországon. Ezzel egybehangzó eredményre jutott a Generali kutatása is, hiszen a válaszadók éppen a rákos elváltozásoktól tartanak a leginkább (34%), ezt a szív- és érrendszeri betegségek (21%), valamint lemaradva a diabétesz (7%) követi.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A felmérés résztvevőinek egyöntetű véleménye szerint az azonnali, szakszerű onkológiai vizsgálattal (80%), a rosszindulatú daganat kezelésének mihamarabbi megkezdésével (82%) és a stresszfaktort minimalizáló betegúttal (75%) küzdhetnek a páciensek a legjobb esélyekkel a kórral szemben. Mivel pedig úgy gondolják, hogy ezek a körülmények főként a magánellátásban teremthetőek meg, ezen a területen inkább a magán egészségbiztosítók szolgáltatásait részesítik előnyben.

„Ha tehát betegek vagyunk, egyértelműen a gyógyuláshoz vezető legrövidebb út megtalálása az elsődleges, miközben szeretnénk jó kezekben lenni és nyugodtak lenni afelől, hogy a szeretteink anyagi biztonságáról is gondoskodunk. A magán egészségbiztosítások éppen ezt képesek nyújtani” – teszi hozzá Schaub Erika.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm