Brutális pénzeket kaszált a viharon az, aki ezt meglépte: így csinálták
A legtöbb kárbejelentés Pest, Hajdú-Bihar; illetve Csongrád vármegyéből érkezett a biztosítóhoz.
A legtöbb kárbejelentés Pest, Hajdú-Bihar; illetve Csongrád vármegyéből érkezett a biztosítóhoz.
Nyáron nemcsak a hőmérséklet emelkedik, hanem bizonyos balesetek kockázata is. Biztosítói körkép következik.
A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.
Egy korábbi kutatás szerint a megkérdezettek 61 százaléka gondolta úgy, hogy életbiztosítással (is) rendelkeznie kell annak, aki felkészültnek szeretné érezni magát.
Magyarországon nagyjából 3,3 millió lakos rendelkezik lakásbiztosítással, ami 75%-os lakásbiztosítási penetrációt jelent.
2024-ben közel 40 ezer lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett az egyik hazai biztosítóhoz.
Jogilag szürke zónába tartozik Magyarországon az autós kamera használata a magánszemélyek esetében, de a bíróságon az útfelvételeket is elfogadják bizonyítékként.
A megkérdezett biztosítóknál ha nem is külön termékként, de köthetünk biztosítást az akár több százezer forintba kerülő rollerekre és kerékpárokra.
A világ legnagyobb sportolói, leghíresebb zenészei forintban akár milliárdokra is biztosítják kenyérkereső testrészeiket.
A klímaváltozás következtében a Dunántúlon például akár nyolc nappal is megnövekedhet az éves extrém szeles napok száma.
A Generali szakértőjét a lakásbiztosítások kezelésének tipikus hibáiról kérdeztük.
A jövővel kapcsolatos várakozások tekintetében a hazai lakosság továbbra is meglehetősen borúlátó a Generali Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatása szerint.
Múlt heti, autókkal foglalkozó cikkünk után most az ingatlanokkal és az azokra telepített napelemekkel kapcsolatos jégkároknak, az ezeket védő lehetőségeknek jártunk utána.
Az utóbbi években tomboló nyári viharok okán körbekérdeztük a hazai biztosítókat, hogy mik a legfontosabb tudnivalók a jégkárokra köthető biztosításokkal kapcsolatban.
A hazai társasház-állomány jelentős része egyáltalán nem rendelkezik közös biztosítással, ha pedig mégis számos esetben az alulbiztosítás veszélye áll fenn.
Az aszály következtében tavaly a kukorica szenvedte el a legnagyobb kárt. Volt olyan kukoricatermelő, akinek 100 millió forintot meghaladó összeget térített az egyik biztosító.
A magyarok továbbra is a daganatos betegségektől tartanak a leginkább, akár fizetnek is a szűrésekért.
Folyamatosan nő a magyarországi önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma, egyre többen igyekeznek kihasználni az évi 20 százalékos adóvisszatérítés lehetőségét.
Bizonytalan, pénzügyi nehézségekkel terhes gazdasági környezetben ért minket a 2023-as év, mely értelemszerűen rányomja bélyegét a társadalom kilátásaira.
Ha nem is drasztikusan, de mindenképpen növekszik a téli, karácsonyi időszakban a balesetek száma Magyarországon. A tragédia pedig pillanatok alatt bekövetkezhet.