7 °C Budapest

Itt a matek: ennyi pénzt fizettek a magyar autósok tavaly egy teljes körú cascóra

2021. március 10. 12:02

Friss adatok szerint az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást. Ez az érték 10 százalékkal haladja meg az előző év 96 400 forintos átlagát. A biztosításhoz megfelelően kiválasztott paraméterek (együttkötés, fizetés módja és ütemezése) kedvezményeivel azonban az emelkedés hatása sok esetben kiküszöbölhető.

A Netrisk.hu statisztikái azt mutatják, hogy miközben 2020-ban az új casco szerződéseket átlagosan közel 120 ezer forintos éves díjra (10 ezer Ft/hó) kötötték, addig a már meglévő szerződések évfordulós váltásakor átlagosan 96 ezer forintért (8 ezer Ft/hó) találtak új biztosítót az ügyfelek. Ennek az egyik oka az, hogy az évfordulós váltás során érintett ügyfelek általában több kármentes évvel rendelkeznek, ami nagyobb kedvezményre jogosítja őket. Másrészt az évfordulós váltók eleve céltudatosabban igyekeznek a legkedvezőbb díjú termékek közül választani - írja közleményében a cég.

Önrész tekintetében továbbra is a nagyobb védelmet nyújtó módozatokat választják az ügyfelek: a szerződők 43 százaléka választotta a legkedvezőbb, 10 százalék, de minimum 50 ezer forintos önrészt. További 37 százalék a 10 százalék / 100 ezer forintos konstrukció mellett döntött. Ezek ugyan néhány ezer forinttal több díjvonzattal járhatnak, mint a 20 százalékos verziók, ám baj esetén az ügyfélre csak feleakkora anyagi terhet rónak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2020. negyedik negyedévében 1.006.609 casco-szerződést kezeltek a biztosítók közel 110 milliárd forint értékben. Ugyanebben az időszakban az élő kgfb-szerződések száma 5.816.825 volt. Ez azt jelenti, hogy a forgalomban lévő gépjárműveknek mindössze 17,3 százaléka rendelkezett az év végén casco védelemmel.

Bár a gépjárműforgalom időszakos visszaesése átmenetileg a káresetek számát is csökkentette, ez csak tompítani tudta a díjak emelkedését

- magyarázza Marschalek Péter., a Netrisk.hu kereskedelmi igazgatója. - Az autók helyreállítási költsége ugyanis továbbra is lendületesen emelkedik. Az euróárfolyam magasba lökte az alkatrészek árát, a bérszintek általános emelkedésével párhuzamosan pedig a szervizek is folyamatosan emelkedő rezsióradíjakat számolnak fel a biztosítók felé. Az autók egyre korszerűbb műszaki megoldásai és a gazdagabb szériafelszereltség szintén felfelé téríti az átlagdíj mértékét. Tudatosan kiválasztott díjcsökkentő paraméterekkel azonban a cascodíj akár 20 százaléknál is nagyobb mértékben mérsékelhető."

A cascódíj csökkentésének néhány módja

1. A szerződés éves felülvizsgálata

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) hasonlóan a casco szerződések felülvizsgálatára és adott esetben cseréjére a szerződések évfordulóján van lehetőség.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

2. A fizetés módja és ütemezése

A kapcsolódó díjkedvezmények hatására a cascódíjaikat átutalással rendezők aránya a Netrisknél tavaly már meghaladta a 74 százalékot, miközben a csekket immár csupán 15 százalékuk választotta. A többiek inkasszóval és bankkártyával egyenlítették ki a biztosító számláját. Szintén az ösztönzők hatására immár abszolút többségben vannak a díjaikat egyösszegben rendezők: 55 százalék választotta éves díjfizetést. Negyedéves díjfizetés mellett az ügyfelek 29 százaléka döntött, ezt követi a féléves (9%) és a havi (7%) gyakoriság. E két paraméter átállításával akár 10 százalékot meghaladó díjkedvezmény is elérhető.

3. Együttkötés kgfb-vel

Aki a kötelező biztosítást és a cascót együtt köti meg, kétféle előnyben is részesül: jó eséllyel nem kell két külön díjszámítást végeznie, mivel a szükséges adatok zömét elég egy időben megadni. Emellett a gépjármű-biztosításokat kínáló biztosítók mintegy fele komoly, akár a 10-15 százalékos szintet is meghaladó kedvezményt nyújt az együttkötésre. Ezért sem meglepő, hogy az együttkötés népszerűsége folyamatosan nő a cégnél: míg 2018-ban a casco 31 százalékát kötötték együtt a kgfb-vel, 2019-ben 36, míg 2020-ban már 44 százalék volt ez az arány.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem