4 °C Budapest
Tulajdonképpen mi is a baj a kínai vakcinával? A magyar virológus professzor elmagyarázta

Tulajdonképpen mi is a baj a kínai vakcinával? A magyar virológus professzor elmagyarázta

2021. január 17. 15:33

Duda Ernő virológus professzor nyíltan kimondta: a kínai vakcinák elmaradottak, technológiájuk messze van a Pfizer-BioNTech-félétől és a Moderna által gyártott oltásokétól.

"Körülbelül akkora különbség van, mint egy duplafedeles, propelleres repülőgép és mondjuk egy lopakodó repülőgép között. Nagyon sokféle kínai vakcina van, de konkrétan ez, amelyik szóba került, lényegében olyan módszerrel készült, amit százötven évvel ezelőtt Pasteurék már kifejlesztettek. Tehát egy elölt, teljes vírust tartalmazó vakcina áll szemben azzal a high-tech-kel, ami abszolút a 21. századot képviseli, a messenger (hírvivő) RNS-alapú technológiával" - nyilatkozta a Szeged Televíziónak Duda Ernő virológus professzor. 

Azt azt is hozzátette, hogy ha a teljes vírust juttatják a szervezetbe, akkor mindegy, hogy ezt inaktivált formában, tehát halott vírusként teszik, akkor is benne van a vakcinában a vírus összes fehérjéje és nukleinsavja. Ez lehetséges problémákat jelenthet, olyanokat, amik a messenger RNS-alapú vakcina esetében nem jöhetnek számításba - hangsúlyozta.

A beoltott, elpusztított vírus ugyanis ottmarad a szervezetben, és potenciálisan autoimmun folyamatokat képes kiváltani. Ez azt jelenti, hogy az elpusztított vírus később is kiválthat olyan immunválaszt, ami során a szervezet önmagát kezdi el támadni.

A professzor arról is beszélt, hogy míg a nyugati oltások tesztjei az első fázistól kezdve rendelkezésre állnak az Európai Gyógyszerügynökség és a magyar hatóságok számára, addig a kínai vakcinák anyagaihoz csak nemrég jutott hozzá például a magyar hatóság.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. április 15. csütörtök
Anasztázia, Tas
15. hét
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?