13 °C Budapest

A számok nem hazudnak: beértük Ausztriát, de a szlovákoknak csak a hátát nézzük

2019. január 22. 17:31

Nincsenek olyan rossz helyzetben a fiatal munkavállalók Magyarországon, legalábbis a statisztikák szerint csak csekély százalékukat fenyegeti a szegénység. Meglepő módon igen rossz a mutató Dániában és Luxemburgban is.

Egészen jók a kilátásai a Magyarországon dolgozó 18-24 éveseknek, legalábbis az Eurostat 2017-es adatai szerint csak igen kevés százalékukat fenyegeti a szegénység. Összességében az EU-ban dolgozó fiatalok 11 százalékát fenyegeti ugyanis a szegénység, ennél a magyarok sokkal kedvezőbb helyzetben vannak: nálunk ez az arány csak 6,6 százalék.

Az annyira nem meglepő, hogy a legrosszabb helyen Románia áll, ahol a dolgozó fiatalok 28,2 százalékát fenyegeti a szegénység, arra azonban már kevesen fogadtak volna, hogy Luxemburg áll a második helyen (20 százalék), Dániában pedig a harmadik legrosszabb a helyzet az EU-ban 19,1 százalékkal. De nem sokkal maradnak el a spanyolok sem, náluk a 18-24 éves munkavállalók 19 százaléka küzd a szegénységgel.

Ezzel szemben három országban öt százalék alatt volt ez az arány: Csehországban mindössze másfél százalékos, Szlovákiában 3,8, Finnországban pedig 4,1. A térségben még Szlovéniában (5,1 százalék) jobb a helyzet, mint nálunk. Ugyanakkor Horvátországban (7,3 százalék) és Ausztriában (8,4) is nagyobb arányban fenyegeti a szegénység a fiatal dolgozókat. A lengyeleknél pedig majdnem duplaakkora ez a mutató, mint Magyarországon.

A nyugdíjasok jobban aggódhatnak

Korábban megírtuk, hogy nehéz helyzetben vannak az európai nyugdíjasok, és korántsem Magyarországon a legrosszabb a helyzet. A számokból kiderül, hogy az Európai Unióban a szegénység kockázatának kitett nyugdíjasok aránya 14,2 százalék volt 2017-ben, ehhez képest Magyarországon "csak" 9 százalék érintett. Összehasonlítás végett: 2016-ban ez az arány 13,8 százalék volt, 2015-ben pedig 13,2. vagyis jól látszik, hogy a szegénységnek kitett nyugdíjasok aránya évről évre nő.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legrosszabb a helyzet Észtországban, ahol a szegénység kockázatának kitett nyugdíjasok aránya 46 százalék, Lettországban 44, Litvániában 37, Bulgáriában pedig 32 százalék ez az arány. Franciaországban a legjobb a helyzet, ott a szegénység kockázatának kitett nyugdíjasok aránya mindössze 7 százalék, de nem sokkal marad ettől Magyarország sem, ahol a szám 9 százalék.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm