Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
Öt ponton változhat hamarosan a lombikbaba program, aminek köszönhetően akár 2-3 ezerrel több gyermek születhet évente.
A kormány több gyerek születését elősegítő programja újabb ponttal bővülhet a Hvg.hu értesülése szerint, a lombikbaba programot is kiterjeszthetnék hamarosan. Jelenleg több hónapos, sőt, akár éves várólisták is vannak az állami helyekre, ráadásul a több százezer forintos gyógyszerköltségeket is csak részben finanszírozza az állami egészségbiztosítás. A reformnak köszönhetően viszont akár 2-3 ezer gyermekkel is több születhetne Magyarországon évente, a törvény módosítása öt ponton hozna változást:
- Az államilag támogatott kezelések számát 6 ezerről 12 ezerre növelnék, ezzel a hosszú várólisták is lerövidülhetnek (eddig nagyjából kétszeres volt a túljelentkezés).
- Az állami programban résztvevők gyógyszertámogatása 70-ről 90 százalékra emelkedik, vagyis számukra a gyógyszerár harmada lesz a korábbinak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a mostani átlagos 250-300 ezer forint helyett 80-100 ezer forintot kell ezért fizetni.
- Előjegyzési naplót vezetnek be, hogy felmrjék a várólistákat.
- Most az első gyerek esetén van lehetőség az állami programban való részvételre, és öt ciklust finanszíroznak. Ugyan az öt ciklust nem bővítik, de az egy gyerekes korlát megszűnik.
- Az állami intézmények eszközbeszerzését is támogatják, így nemcsak papíron, hanem a gyakorlatban is sikerülhet a lombikprogram kibővítése.
Az új, hatezres kvótát egyébként az állami intézmények kapják meg, így a magánintézmények kiesnek a kibővített program többlettáűmogatásából.
(Hvg.hu)
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






