Bár jogszabály nem tiltja a téli gumiabroncsok nyári használatát, egy esetleges baleset során komoly anyagi következményekkel járhat ez a döntés.
Már csak két napjuk maradt szerződésük felmondására azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntenek, hogy az idei kampányban biztosítót szeretnének váltani.
Azok a járműtulajdonosok, akiknek szerződése január 1-jei évfordulós, és kgfb-szerződésüket jövő évtől egy másik biztosítóhoz szeretnék átvinni, felmondásuknak legkésőbb december 1-jén - csütörtökön - éjfélig meg kell érkeznie jelenlegi biztosítójukhoz.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint a segédmotor-kerékpárokat nem számítva
A magánszemélyek tulajdonában álló személygépkocsik esetében is hasonló az arány: e járművek esetében összesen 1,1 millió autó szerződése naptári évfordulós.
Évről évre folyamatosan csökken a naptári évfordulós szerződések darabszáma, mivel, mint ismert, 2010 óta a kgfb-szerződések szerződéses évfordulója a gépjármű megvásárlásának, illetve a kgfb-szerződés megkötésének napja. Ennek hatására évről évre kevesebb jármű szerződése fordul az év elején: 2013-ban az összes gépjármű 65 százaléka, 2014-ben 52 százaléka, 2015-ben pedig már csak 44 százaléka volt január 1-jei évfordulós.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Amennyiben ezt valaki elmulasztja, az komoly kockázattal és következménnyel jár: a biztosítatlan időszakra lényegesen magasabb - fedezetlenségi - díjat kell fizetnie, károkozás esetén pedig a károkozónak meg kell térítenie a Kártalanítási Számla által a károsultnak kifizetett kártérítést.
A biztosítók tarifáira továbbra is jellemző a korábbi kedvezménystruktúra. A legtöbb biztosítónál díjkedvezmény kapható az e-kommunikáció, a csekkes befizetést helyettesítő banki átutalás vagy csoportos beszedési megbízás választása, illetve az éves díjfizetés vállalása esetén. Díjkedvezményt kapnak az egyes foglalkozási ágakat űzők, egyes szakmai szervezetekhez, szakszervezetekhez, egyes cégcsoportokhoz tartozók, illetve a mozgássérült igazolvánnyal rendelkezők.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







