Sokkoló hetekre készülhetnek a magyarok: durva eredményei vannak a viharszezonnak, lehet perkálni
Május 1. és augusztus 31. között 101 032 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek ezek nyomán 13 milliárd 124 millió forintot fizettek már ki.
Május 1. és augusztus 31. között 101 032 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek ezek nyomán 13 milliárd 124 millió forintot fizettek már ki.
Több mint 45 ezer lakásban keletkezett kár, közel 9,5 milliárd forintnyi veszteséget hozott a vihar három nap alatt.
Összegyűjtöttük a leggyakoribb nyári sérülésveszélyeket, és azt is megnézzük, hogyan segíthet egy megfelelő gyerekbaleset-biztosítás a váratlan helyzetek kezelésében.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak jelentése szerint a magyar biztosítási piac díjbevétele 2024-ben korrigált díj alapon az előző évhez képest 12,5 százalékkal nőtt.
Jelentősen megnövelik a szeptemberi viharkárok a biztosítók idei kifizetéseit.
A tavalyi évet követően az elmúlt évtizedben idén másodszor lépte át a tízmilliárd forintot a viharszezon biztosítói kárrendezése.
Nem kizárt, hogy ismét évtizedes rekordot döntenek az idei viharszezon biztosítói kárkifizetései.
A hazai biztosításban viszonylag új terméknek számít a szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítás.
Az ügyfelek több mint négyötöde elégedett a biztosítók működésével, derül ki a Századvég közvéleménykutató cég idei felméréséből.
Az elmúlt években különösen sok elbizonytalanító körülménnyel kellett szembenéznünk.
A hatósági vizsgálat még nem zárult le, de a biztosítók már több mint 140 millió forint előleget fizettek ki a tavalyi, az M1-esen történt tömegbaleset károsultjainak.
A magyar biztosítási piac a MABISZ tagok jelentései alapján 2023-ban, korrigált díj alapon, 12,7 százalékkal növekedett.
Hagyományteremtő céllal biztosítói reggelin tekintették át a legfontosabb aktuális kérdéseket a hazai piaci szereplők és az MNB felügyeleti vezetői.
A MABISZ Információs Központjában várják a kedden az M1-en defektet szenvedők jelentkezését.
A téli szünetben megszaporodtak a balesetek: a MABISZ tapasztalatai azt mutatják, hogy az otthonokban keletkező tűzesetek mintegy hatodát az év utolsó heteiben jegyezték fel.
Emelkedő penetrációra és fokozódó versenyre van szükség a hazai biztosítási piacon.
A jövő évi lakásbiztosítási kampánnyal kapcsolatos szakmai várakozásokról, és az extrapofitadó következményeiről is beszélt Erdős Mihály, a MABISZ elnöke egy interjúban.
Nyugdíjreform-csomagot dolgozott ki a Pénztárszövetség, illetve a MABISZ, melyet le is tettek a kormány asztalára.
A március 11-i, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset károsultjainak a biztosítók esetenként akár tizenötmillió forintos előlegekkel siettek a segítségükre.
Miközben egy kisebb méretű fát már 8-20 ezer forintért kivágnak, addig a közepes méretűkért már 40-60, míg a nagyokért, extra nagyokért bőven 100 ezer forint fölött kérnek el a szakemberek.