25 °C Budapest

Közel 35 ezren jelentettek kárt a múlt heti vihar után

2015. július 18. 11:32

A 2015. július 8-án délután az országon átvonuló vihar az idei év eddigi legnagyobb pusztítását okozta Magyarországon: az összesített adatok szerint a károk száma az előzetes becsléseknél jóval magasabb: megközelíti a 35 ezret. A károk becsült értéke közel 4,8 milliárd forint - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat.

Múlt szerda óta az előzetes becslésekhez képest jóval magasabb számú, összesen 34 796 kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk értéke a jelenlegi adatok szerint meghaladta a 4,79 milliárd forintot.

A közel 35 ezer kárbejelentés túlnyomó többsége ingatlanokkal kapcsolatos esemény, de 537 bejelentés érkezett olyan casco-biztosítással rendelkező autósoktól is, akiknek járműve sérült.

 Ezek a károk túlnyomórészt úgynevezett rádőléses károk, amikor fák dőltek a gépjárművekre és okoztak sérüléseket. A gépjárműkárok becsült értéke meghaladja a 178 millió forintot, az egy sérült autóra jutó átlagos kárösszeg több mint 332 ezer forint.

A leggyakoribb kártípus a viharkár, illetve kisebb gyakorisággal a jégverés, a felhőszakadás, illetve a villámcsapás másodlagos hatása miatt bekövetkezett esemény. Jellemző káresemény volt a vihar és nagy szél okozta tetőmegbontás, a fakidőlés, illetve a beázás.

A legtöbb káreseményt Budapestről, Pest megyéből, Fejér megyéből, Vas, valamint Veszprém megyéből jelentették. A főváros mellett Érd, illetve Székesfehérvár volt a leginkább érintett település.

A biztosítási szabályzatok általában tartalmazzák, hogy a káresemény észlelésétől számítva milyen határidőn belül kell bejelenteni a kárt a biztosító társaságnak. Az első lépés minden esetben a lehetséges és szükséges kárenyhítési feladatok elvégzése, ezt követően pedig javasolt minél rövidebb időn belül bejelentést tenni a biztosítónál.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A biztosítók évente átlagosan 650-700 ezer lakásbiztosítási kárt rendeznek.

A 2014-es évben a több mint 704 ezer ingatlant ért kárral kapcsolatos bejelentés közel ötöde volt a nagy erejű viharokhoz köthető.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 24. 10:33
A TISZA-kormány bejelentette az új kormány 55 fős államtitkári névsorát. A névsorban találjuk Kustán...
Összkép  |  2026. május 23. 11:28
A gazdasági elemzések lényegét foglalja össze vállalkozók számára új rovatunk, a Vállakozói Mozaik....
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?