14 °C Budapest

Ítéletidő: milliárdos kár, kivonulnak a biztosítók

2011. július 22. 12:02

Az pusztító vihar következtében eddig több mint 400 esetben jeleztek károkat a K&H Biztosítónál. A Generali biztosítónál is jelentősen megnőtt a kárbejelentések száma a hírtelen esőzések és viharok következtében az elmúlt napokban. Az Aegon három-négyezer kárbejelentésre számít a hét esőzései után. Közel 4500 darab kárbejelentés érkezett ma 7 óráig a hétfő óta tartó viharos időjárás miatt az Allianz Hungária Zrt.-hez. A kárfelmérést végző szakemberek napokon belül a helyszínre érkeznek, és ahol szükséges, kárelőleget is utalnak a károsultaknak.

Jelentős károk történtek különösen Kecskemét és Soltvadkert környékén, illetve Budapesten és egész Pest megyében. A legtöbb esetben fakidőlés és tetőkről lesodort cserép okozott kárt. A becsült kárösszeg jelenleg 22 millió forint, amely további bejelentések érkezésével tovább nőhet - közölte lapunkkal a K&H Biztosító.

Július 18. és 20. között összesen 2980 kárbejelentés érkezett a Generalihoz, a becsült kár összege pedig eléri a 421 millió forintot. A legtöbb kár - összesen 1577 - a vihar miatt keletkezett, 1113-et a villám, 147-et a felhőszakadás, 143 káresetet pedig a jégeső okozott. A legtöbb kárbejelentés - az esetek több mint 60%-a - a július 19-i, szinte az egész országot sújtó viharok és zivatarok másnapján érkezett be a társasághoz.

A keddi és szerdai viharok nyomán tegnap estig több mint 3100 kárbejelentés érkezett az AEGON Magyarországhoz, az ügyfelek által becsült kárérték pedig már meghaladja a 250 millió forintot. A lakásbiztosító szakértőinek becslése szerint összesen 4 ezer darab körüli kárbejelentés várható, a viharok okozta teljes kárérték pedig 3-400 millió forintra nőhet a következő napokban. A társaság szakértőinek becslése szerint országosan 20 ezer háztartásban okozott károkat a vihar és a kárérték országosan 2 milliárd Ft-ra becsülhető.

Az AEGON Magyarországhoz eddig bejelentett károk közül 2220-at a viharos szél, 606-ot villámcsapás, 207-et jégverés, 105-öt pedig felhőszakadás okozott. A legtöbb bejelentés ezúttal az ország középső, illetve keleti- észak-keleti részéről érkezett: Budapesten és Pest megyében több mint 900, Hevesben 481, Jász-Nagykun-Szolnok Megyében pedig 443 lakás, épület rongálódott meg az eddigi bejelentések szerint.

Az Allianz közlése szerint az eddig beérkezett kárbejelentések alapján az ítéletidő elsősorban a Pest megyében pusztított, azonban jelentős károk keletkeztek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Jász- Nagykun, valamint Hajdú-Bihar megyében is. A kárbejelentések jelentős része viharkárra, beázásra, jégverésre, villámcsapásra és annak indukciós hatásaira, tető- és panelhézag beázásra valamint felhőszakadásra érkeztek. A leginkább érintett városok Budapest (310 db), Nagykőrös (252 db) valamint Debrecen (179 db). A bejelentett károk kapcsán a várható kárkifizetések összege a több száz millió forintot is várhatóan meghaladja. Az átlag kárkifizetés összege ca. 30.000 forint.

"Sajnos gyakori az év ennek a szakában a viharkár és az előrejelzések szerint, a következő napokban és hetekben még várható vihar, felhőszakadás. Munkatársainkat átcsoportosítottuk Csongrád megyéből, amelyet nem érintett jelentősen a vihar, Bács-Kiskun megyébe, mert itt történt a legtöbb hozzánk bejelentett kár. Kollégáink a hétvégén is dolgoztak, hogy mielőbb eljussanak minden helyszínre és fel tudják mérni a károkat." - mondta el Dr. Hangyási István, a K&H Biztosító kárrendezési vezetője.

"Fontos továbbá, hogy mindenki nyugodtan végezze el a szükségjavításokat, hogy megelőzze a további károkat. Azt tanácsoljuk, készítsenek egy-két fotót a kárhelyszínen, majd haladéktalanul fóliázzák be a tetőt, tegyék el a cserepeket az udvaron és szivattyúzzák ki a vizet a pincéből, mert az a legfontosabb, hogy mielőbb megkezdődjön a helyreállítás. A kárfelmérést végző szakemberek napokon belül a helyszínre érkeznek, és ahol szükséges, kárelőleget is utalunk a károsultaknak." - osztotta meg a Dr. Hangyási István.

Az AEGON Magyarország szakértői felhívják a figyelmet arra, hogy a nyári viharok, esőzések okozta károk egy része elkerülhető. A ház előtti árkok tisztán tartásával sok esetben elkerülhető például, hogy a víz felgyűljön, és a pincéket, garázsokat eláztassa. De érdemes lehet a tetőzetet, a cserepek állapotát is ellenőrizni a heves nyári viharok előtt, vagy akár egy nagy vihart követően. Hiszen sok esetben a most meglazult cserepek miatt a következő vihar során éri kár az épületet.

 

Jó tanácsok viharos időjárásból származó károk megelőzésére
- Viharos időjárás esetén ügyeljen arra, hogy a nyílászárók zárt állapotban legyenek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- Évente legalább egy alkalommal - a nyári viharok kezdete előtt -, és az erős széllel járó időjárást követően javasolt a tetőburkolatok, tetőcserepek áttekintése, mellyel megelőzhetjük, hogy a már sérült tetőben további károk keletkezzenek, illetve elkerülhetjük, hogy a sérüléséből eredő nyíláson keresztül az eső az épületbe jutva további károkat okozzon.

- Zivatar idején célszerű az elektromos készülékek csatlakozóit kihúzni a konnektorból a villámlás okozta túlfeszültségből eredő károk megelőzése érdekében.

- Mélyebben fekvő helyiségek, domboldali, hegyoldali ingatlanok esetében célszerű gondoskodni a megfelelő vízelvezetésről, nem csak a saját, hanem a közterületről bezúduló víz esetén is.


De fontos a bekövetkezett károk esetén az azonnali kárenyhítés is. A beázásnál a hézag azonnal pótolható, ezzel nem kell megvárni a biztosító szakembereit. A szakszerű kárfelméréshez elegendő lehet a sérült cserepek megőrzése és esetleg a kár lefényképezése. Így ha a szemle előtt az ügyfél - a további károk megelőzése érdekében - elkezdi a helyreállítást, akkor is biztosíthatja a biztosító szakembereinek a kár mértékének pontos meghatározásához szükséges információkat.

Amennyiben műszaki berendezés, elektronikai eszköz károsodik egy villámcsapás következtében, a működésképtelen készüléket, illetve a sérült alkatrészeket meg kell őrizni, a villámcsapás okozta károk ugyanakkor meg is előzhetőek túlfeszültség-védelmi berendezésekkel.

"Az egyre szélsőségesebb időjárás miatt egyre nagyobb károkat okoznak a nyári viharok Magyarországon, ezért fontos, hogy a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyezzünk a megelőzésre" - hívta fel a figyelmet Vereczki András, az AEGON Magyarország vezérigazgató-helyettese.

A rendszeres karbantartás a legegyszerűbb módja annak, hogy elkerüljük a milliós értékű későbbi károkat. A kis sérülések folyamatos javításával megelőzhető, vagy jelentősen csökkenthető a vihar, felhőszakadás által okozott kár.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
MEDIA1  |  2024. május 7. 19:58
Szijjártó Péter a közmédiához tartozó MTI-n keresztül buktatta le a hirado.hu-t, hogy az fake newst...
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem