21 °C Budapest

Régiós terjeszkedésbe kezd a Netrisk.hu

2010. július 2. 12:02

Az Enterprise Investors (EI), Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb magántőke- és kockázati tőkealap-kezelő vállalata tegnap bejelentette első magyarországi befektetését. Az Enterprise Investors magántőke alapja, a Polish Enterprise Fund VI (PEF VI) mintegy 6,4 milliárd Ft-ért (23 millió euróért) irányító többséget vásárol a Netrisk.hu-ban, Magyarország piacvezető online biztosítási vállalatában. A tranzakcióval az EI elkötelezte magát a Netrisk.hu magyarországi és közép-kelet-európai terjeszkedése mellett.

A Netrisk.hu Magyarország első számú, független biztosításközvetítő internetes portálját működteti. A cég elsősorban vagyonbiztosítások széles skáláját kínálja ügyfeleinek, így kötelező felelősségbiztosítást, CASCO-t, valamint lakás- és utasbiztosítást.

A vállalatot a cég társalapítója és jelenlegi ügyvezető igazgatója, Haraszti Zsolt hozta létre 1994-ben. A Netrisk.hu 2001-ben Magyarországon elsőként tette lehetővé a biztosítások összehasonlítását és megkötését az interneten. Bár azóta több hasonló szolgáltatást kínáló cég is megjelent a magyar piacon, a vállalat nemcsak megőrizte piacvezető pozícióját az on-line biztosításközvetítésben, hanem - hasonlóan az előző évhez - részesedése is tovább nőtt.

A Netrisk.hu jelenleg 770.000 regisztrált felhasználóval rendelkezik. Tavaly novemberben az autósok több mint fele az interneten választott új kötelező biztosítást - közülük 310 ezren az első számú biztosításközvetítő portálon keresztül.

"Az Enterprise Investors már egy ideje kereste az ígéretes befektetési lehetőségeket
Magyarországon. Örömünkre szolgál, hogy a kiválóan teljesítő Netrisk.hu-ban megtaláltuk a partnert első magyar befektetésünkhöz. A vállalat hatékony üzleti modellel rendelkezik, és egyértelmű piacvezető. A közelmúltban a cég menedzsmentje bebizonyította: tudja, hogyan növelje kimagasló mértékben elégedett ügyfelei számát azzal, hogy értéket teremt számukra és ezzel a vállalat is növekedik. A jövőben is keresni fogjuk azokat a magyar cégeket, melyek nemcsak magántőkét, vagy kockázati tőkét szeretnének bevonni, de egy olyan megbízható partnert kívánnak elnyeri maguknak, mely 20 éves tapasztalattal rendelkezik a sikeres üzletfejlesztés és a kimagasló vállalati teljesítmény terén" - mondta Dariusz Pronczuk, az Enterprise Investors ügyvezető partnere és igazgatósági tagja.

"Az Enterprise Investors befektetői múltja, régiós jelenléte és szakértelme vitathatatlan.
Segítségükkel nemcsak jelenlegi szolgáltatásaink körét bővíthetjük, de a magyarországi
növekedés mellett kiléphetünk a közép-kelet-európai régiós piacokra is. Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy az egykori családi vállalkozás régiós vállalattá fejlődjön a következő években" - mondta Haraszti Zsolt, a 15 éves Netrisk.hu alapítója és ügyvezető igazgatója.

"A Netrisk.hu tranzakció lezárásával az Enterprise Investors aktív befektetővé vált
Magyarországon. Kiváló befektetésnek gondoljuk, hiszen a vállalatnak számos olyan aspektusa van, ami vonzóvá teszi egy magántőke befektető számára" - mondta Tüske Tamás, az Enterprise Investors országigazgatója.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az idén 20 éves fennállását ünneplő Enterprise Investors Lengyelország és a közép-keleteurópai régió leghosszabb múltra visszatekintő, legtapasztaltabb és az egyik legnagyobb magántőke és kockázati tőkealap-kezelő vállalata. Az EI napjainkig hat magántőke alapot és egy kockázati tőkealapot hozott létre, összesen 1,7 milliárd eurót tőkét gyűjtve össze. Ezek az alapok összesen 1,3 milliárd eurót fektettek be 119 vállalatba számos iparágban; valamint 91 befektetésből léptek ki, 1,4 milliárd eurót hasznot hozva. Az elmúlt 20 év során az EI portfólió vállalatainak átlagos értéke közel háromszorosára emelkedett. Az EI alapjai jelenleg 28 vállalatban rendelkeznek részesedéssel a közép-kelet-európai régióban.

Az Enterprise Investors alapjai számos sikeres befektetést hajtottak már végre a pénzügyi szolgáltatások iparágában és jelenleg (a Netrisk.hu-n túl) négy ilyen jellegű cégben rendelkeznek részesedéssel. Ilyen a Magellan, egy, a lengyel, cseh és szlovák egészségügyi piacokon tevékenykedő, nem-banki pénzügyi intézet; a Kruk, Lengyelország és Románia vezető követeléskezelő cége; a Skarbiec, Lengyelország egyik legnagyobb pénzintézete; valamint az Euro-tax.pl, a külföldön legálisan dolgozó lengyelek adó-visszatérítésével foglalkozó, piacvezető cége.

A tranzakció során az Enterprise Investors-t az Ernst & Young és a White & Case LPP segítette; míg az eladók exkluzív tanácsadói a Concorde Vállalati Pénzügyek, valamint a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda voltak.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem