8 °C Budapest

Viharkárok: a lakástulajdonosok felének kétséges a kártérítés

Pénzcentrum
2010. június 25. 11:32

Az országos szintű felmérések alapján, a májusi és júniusi szélsőséges időjárás során keletkezett károk értéke megközelíti a 80 milliárd forintot. A lakásonkénti átlagos kár nagysága közel 100 ezer forint. A hirtelen lezúduló csapadékmennyiség és az árvizek óriási károkat okoztak az ország minden területén. Olyan településeket is elöntött a víz, amelyekre idáig ez nem volt jellemző, éppen ezért a helybéliek nem voltak szakszerűen felkészülve a védekezésre.

Legtöbb helyen néhány perc elég volt ahhoz, hogy a záporeső következtében az utcákat elárassza a víz és megbénítsa, vagy teljesen leállítsa a közlekedést. A legtöbb kár a vihar miatt keletkezett, míg az esetek 10 százalékában a jégverés okozott problémát.

Az ilyen intenzitású viharok hazánkban viszonylag ritkák voltak ebben az időszakban - véli Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója. A korábbi években, a tavaszi időszakban a természeti károk átlagosan nem haladták meg a 30 ezer forintot, az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása során azonban az átlagos kárösszeg már a 90 ezer forintot is meghaladja, ami már inkább a nyári viharokra jellemző tendencia - tette hozzá a szakember.

A magyarokra még mindig nem jellemző az öngondoskodás, nem gondolunk bele, hogy amit évek alatt építettünk fel, azt pillanatok alatt megsemmisítheti a víz. Egy egész élet munkája veszhet oda, ha összedől a házunk és vele együtt minden bútorunk, értéktárgyunk megsemmisül. Súlyos károk keletkezhetnek a gépkocsinkban is, ha több órán át, esetleg napokon keresztül a vízben áll. Az elektromos részek meghibásodnak, a szövetek szétáznak, illetve a rozsdásodás szép lassan tönkre teszi az autónkat. A viharok után beérkezett autókárok átlagos értéke eléri a 400 ezer forintot is - nyilatkozta Marosvölgyi.

A jelenlegi helyzet fényében meglepőek biztosítás nélküli otthonokra vonatkozó adatok. Hajdú-Bihar megyében a helyiek majdnem a felének, Bács-Kiskun megyében az ott élők 42 százalékának, míg Békés és Csongrád megyében 39 illetve 38 százalékának nincs biztosítása
Az elmúlt hónapban tapasztalt ítéletidő sajnos egyre gyakoribb. Ennek ellenére Magyarországon a károsultak 40 százalékának az otthona nincs biztosítva, pedig ez ma már - köszönhetően az online-biztosítási szolgáltatók által teremtett versenynek is - a korábbiaknál jelentősen kedvezőbb áron, egy átlagos lakás esetében már havi 1700-1800 forintért mindenki számára elérhető lenne. Ez az összeg azonban, még mindig csak a töredéke a vihar által okozott anyagi károknak - hangsúlyozta a szakember.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Habár az országos összefogás eredményeként, a telefonos adománygyűjtés során több mint 140 millió forinttal segítették a rászorulókat, az így befolyt összeg még mindig eltörpül a hatalmas mértékű tényleges kár mellett.

Nem csak Magyarországon okoz szociális és gazdasági problémákat az ítéletidő, hanem a szomszédos országokban is. Éppen ezért júliustól Európában egyedüliként Romániában vezetnék be a kötelező lakásbiztosítást. A törvény értelmében minden ingatlant kötelező három kockázati tényező - árvíz, földcsuszamlás és földrengés - ellen biztosítani.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?