Életekbe kerülhetnek a megszorító intézkedések

2010. június 26. 14:07

Megszorító intézkedésekre Európa számos országának szüksége van, nem mindegy azonban, hogy milyen kiadásokból vesznek vissza. Egy tanulmány szerint a jóléti kiadások legcsekélyebb visszafogása is komoly veszélyt jelent a közegészségre.

A British Medical Journalban (BMJ) megjelent tanulmányban 15 európai ország jóléti kiadásait vizsgálták meg az elmúlt 25 évben, melyből megállapították, hogy 100 dollárnak megfelelő egy főre jutó jóléti kiadás-megvonás 2,8 százalékkal növelte az alkoholfogyasztással kapcsolatos halálesetek számát, valamint 1,2 százalékkal a érrendszeri megbetegedések okozta halálozások számát.

Jóléti kiadások alatt a tanulmány szerzői többek között a társadalombiztosításra fordított állami kiadásokat, a lakhatási támogatást, a munkanélküli segélyt, a rokkantaknak járó kedvezményeket, a családi támogatásokat értették.

A kiadáscsökkentés és az egészségügyi helyzet változásáról szóló adatokat az OECD adatbázisa szolgáltatta, méghozzá 1980 és 2005 között. Azt is megfigyelték, hogy az egyéb állami kiadások, mint például a hadi, vagy a börtönökre fordított kiadások csökkentése azonban nem hordoz magában egészségügyi kockázatot, vagyis nem növeli a különféle megbetegedések valószínűségét.

A tanulmányt készítő oxfordi professzor kiemelte, hogy nem csak a fizikai egészségre vannak hatással a jóléti kiadások, hiszen ha egy gyerek például megfelelő oktatásban részesül, biztonságos játszótéren játszhat, és a lakhatási körülményei is mentálisan is egészségesebb ember lesz.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 4. 21:03
Váradi Júlia, a közrádió egykori és a Klubrádió jelenlegi szerkesztő-műsorvezetője szerint erősen me...
Holdblog  |  2026. július 4. 08:00
Egyetemistáknak mindig azt mondom, hogy nyissanak egy számlát, ne túl sok pénzzel, trédeljenek, mint...
Bankmonitor  |  2026. július 4. 07:37
Egészségesebbek vagyunk, tovább élünk, a társadalmunk pedig rohamosan öregszik. Emiatt az állami fel...
ChikansPlanet  |  2026. július 3. 08:00
A világ népessége mára meghaladta a 8,3 milliárd főt, miközben sok régióban továbbra is komoly probl...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 5. vasárnap
Emese, Sarolta
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?