-3 °C Budapest

10-ből 6 magyar ebbe halhat bele: pedig filléres a védekezés

2017. november 4. 13:00

Nemrég a Pénzcentrum is foglalkozott azzal, hogy mennyire fontos mind egészségügyi, mind pedig anyagi szempontból a megfelelő mennyiségű, pihentatő alvás. Ennek megvalósítása érdekében mást is tehetünk azon kívül, hogy időben bebújunk az ágyba.

Nemrég mi is írtunk róla, hogy mennyire fontos mind egészségi, mind anyagi szempontból, hogy legalább napi hét órát aludjunk. Egy kipihent ember jobban képes teljesíteni a munkahelyén, illetve kevesebbet is betegeskedik az, aki rendszeresen kialussza magát. Tehát végső soron a pénztárcánk bánja, ha kialvatlanok vagyunk.

Az alvás megfelelő hosszúsága mellett persze a minősége is fontos: az lehetőleg legyen minél mélyebb, minél pihentetőbb. A Daily Mail egy cikke szerint a NASA tudósai azt állítják, hogy ennek megvalósítása érdekében többet is tehetünk annál, minthogy korán fekszünk be az ágyba. A kutatók szerint sok előnnyel jár, ha elhelyezünk némi "zöldséget" az éjjeliszekrényünkön.

A növények csökkentik a stresszt, a szorongást, valamint a levegőben található szennyeződéseket is megszűrik. Ezeken túl segítenek legyőzni a megfázást, a mellkas szorító érzését és az álmatlanságot is.

Melyek a legjobbak?

A NASA és az American College kutatása kiderítette, hogy mely növények hálószobánkba költöztetésével járunk legjobban. Az első három helyen az aranypálma, az aloe vera és a közönséges borostyán állnak.

A fentiek által elvégzett kutatásba az Elle Decor és a The Joy of Plants ásták bele magukat, hogy meghatározhassák, mely növények a legalkalmasabbak hálószobánkba, illetve milyen előnyeik vannak ezeknek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Aranypálma: A madagaszkári növény a leghatékonyabb a levegőben lévő szennyeződések eltávolítása tekintetében. A kutatók állítása szerint a pálma bárki számára kiváló megoldás lehet, aki hajlamos a megfázásra és az arcüregi problémákra. A növény által a levegőbe bocsátott nedvesség könnyebbé teszi a légzést, így teszi lehetővé a könnyebb elalvást.
  • Aloe vera: Tartása nem igényel különösebb erőfeszítést, emellett esztétikus növény. A NASA szerint ez a növény az egyik legjobb a levegő megtisztítása tekintetében. Miért? Ez a növény egész éjszaka oxigént bocsát ki, amely ideálissá teszi a hálószobát. Emellett harcol a benzol (amely megtalálható a tisztítószerekben és a műanyagokban) és a formaldehid (pl. a lakkokban található) ellen. A lényeg, hogy segít szuper tisztán tartani a levegőt.
  • Közönséges borostyán: A házadat benövő borostyánt leginkább a karácsonnyal társítják, de kiváló a hálószobába is. Az American College of Allergy, Asthma & Immunology szerint a képes rövid időn belül a levegőben lévő penész túlnyomó többségének eltávolítására.
  • Törpe datolyapálma: Egy szívós növényről van szó, amely bírja a szárazságot és sokáig él, emellett pedig tökéletes a levegőben lévő szennyeződések, különösen a xilol eltávolítására.
  • Bostoni páfrány: Ez a szemrevaló növény a viktoriánus korszak óta díszíti az épületek belső tereit. A NASA levegőtisztító növényeket összegző ötvenes listáján ez a növény a kilencedik. Különösen ügyesen vonja ki a levegőből a formaldehidet.
  • Rákvirág: Ennek tartása a legkönnyebb, mivel kevés fénnyel is beéri. Olyan helyen is megmarad, ahol más növény elpusztulna, például egy sötét szobában. A legjobb benne azonban az, hogy ő is eltávolítja a méreganyagokat.
  • Vitorlavirág: Ez a gyönyörű növény szintén képes a levegő megtisztítására, illetve elnyeli a penész spóráit a levelein keresztül. Ezeket utána a növény eljuttatja a gyökereibe, ahol tápanyagként hasznosítja őket. Ez a növény rendkívül gyorsan növekszik és képes eltávolítani a hálószoba levegőjében található méreganyagok akár 90 százalékát mindössze két nap alatt. Ez különösen hasznos a porallergiától szenvedő emberek számára.
  • Botpálma: A leghatékonyabb növények egyike a levegő formaldehidtől, ammóniától, xiloltól és toluoltól való megtisztítása tekintetében.
  • Kislevelű fikusz: Ez a növény a legjobb a szőnyegek és bútorok által kibocsátott szennyeződések eltávolítására. Ilyenek például a formaldehid, a benzol és a triklóretilén.

Vigyük be a külvilágot

Manapság a városlakók átlagosan idejük 90 százalékát zárt térben töltik. A Royal Horticultural Society szakértői szerint a természet sok, időközben már elvesztett előnyeit élvezhetjük, ha "bevisszük a külvilágot" a négy fal közé.

A növények csökkentik a stresszt, javítják a hangulatot és kiszűrik a levegőből a szemcsés és a gáznemű szennyeződéseket is. A tudományos kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy az emberek sokkal produktívabban tudnak dolgozni, ha az irodájukban vannak növények, de még a kórházi betegek is jobban tolerálják a fájdalmat, ha van valami zöld a kórteremben. A növények levegőtisztító képessége rendkívül fontos, hiszen évente több ezer haláleset áll kapcsolatban a szennyezett levegővel.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?