Ausztriában bolt-, benzinkút- vagy céges parkolóban csak az álljon meg, aki ott vásárol vagy tankol. Egy rövid megállás, fordulás is több száz eurós fizetési felszólítást...
Üzemanyag-támogatást jelentett be Magyar Péter: ezek az autósok jogosultak, ennyit kapnak az államtól
A kormányfő a Facebook-videóban jelentette be a támogatást, decemberig több ezer forint kompenzáció érkezik a tulajdonosoknak.
Kormányzati üzemanyag-támogatásban részesül az év végéig mintegy egymillió dízelüzemű gépjármű tulajdonosa. A döntés értelmében a legfeljebb 150 lóerős autók után havi 5000 forintos kompenzáció jár, amellyel a világpiaci áremelkedés hatásait kívánják enyhíteni.
Az intézkedést az indokolja, hogy a korábbi hatósági árszint és a jelenlegi piaci ár közötti eltérés egy átlagos – a kormány számításai szerint havi egyszeri – tankolásnál nagyjából ötezer forintot tesz ki. Ezt az összeget téríti meg az állam az érintetteknek.
Mivel a program decemberig tart, a jogosultak az év hátralévő részében összesen 20 ezer forint kompenzációhoz juthatnak. A juttatás nemcsak a magánszemélyeket érinti, hanem az őstermelők és az egyéni vállalkozók is igénybe vehetik a támogatást, amennyiben a jármű a saját nevükön szerepel.
A pénzt nem egy összegben, hanem több részletben kapják meg a jogosultak, az első kifizetésre októberben kerülhet sor. Arról egyelőre nincs pontos információ, hogy a következő utalások mikor érkeznek, a miniszterelnök tájékoztatása szerint azonban december végéig összesen 20 ezer forint támogatást folyósítanak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az érintetteknek az összegért külön nem kell jelentkezniük, kérelmet sem szükséges benyújtaniuk. A jogosultság megállapításához a NAV gépjárműadó kivetéséhez használt nyilvántartását veszik alapul, a támogatás átutalásáról pedig a Magyar Államkincstár gondoskodik. Az első körben a támogatást arra a bankszámlára küldik, amelyről korábban a gépjárműadó befizetése történt.
címlapkép: MTI/Purger Tamás
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







