Az új szabályok egyúttal nagyobb teret adnak a fejlesztéseknek is, hiszen a csökkenő hozadék elve alapján még a fejlesztési görbe elején járnak a csapatok.
Nem enged a V8-ból a Mercedes: Desh is elégedetten csettinthet, brutális stílusban újultak meg kedvenc autói
Miközben a legtöbb autógyártó egyre kisebb motorokra és tisztán elektromos hajtásokra áll át, a Mercedes-AMG továbbra sem mond le a V8-asokról. A német márka bemutatta a megújult GLE 63 S és GLS 63 csúcs-SUV-kat, amelyek 612 lóerős biturbó benzinmotorral, mild hibrid rásegítéssel és továbbfejlesztett futóművel igyekeznek bizonyítani, hogy a nagy teljesítményű nyolchengereseknek még van helyük a piacon.
A teljesítményorientált SUV-k piacán egyre nagyobb nyomás nehezedik a gyártókra: a szigorodó emissziós előírások és az elektrifikáció előretörése mellett kell életben tartaniuk a nagy lökettérfogatú benzinmotorokat. A Mercedes-AMG most azt üzeni, hogy a V8-asnak még van jövője: bemutatta a megújult GLE 63 S 4MATIC+ és GLS 63 4MATIC+ modelleket, amelyek továbbra is nyolchengeres motorral érkeznek, de már részben villamosított hajtáslánccal.
A gyártó bejelentése szerint a két modell középpontjában az átdolgozott, 4,0 literes biturbó V8-as erőforrás áll. Az AMG mérnökei több ponton módosították a motort, többek között új síkcsapos főtengelyt, átdolgozott szívó- és kipufogórendszert, valamint korszerűsített befecskendezést alkalmaztak. A cél nem a teljesítmény további növelése volt, hanem az, hogy a motor megfeleljen a jövő szabályozási követelményeinek, miközben megőrizze az AMG-modellektől elvárt karaktert.
Az eredmény 612 lóerő és 850 Nm forgatónyomaték, amelyet egy 48 voltos mild hibrid rendszer egészít ki. Az integrált indítómotor-generátor rövid ideig további 23 lóerőt és 205 Nm nyomatékot képes hozzáadni a hajtáshoz, elsősorban gyorsításkor és alacsony fordulatszámon javítva a reakciókat.
A menetteljesítmények ennek megfelelően továbbra is sportautós szintet idéznek. A GLE 63 S álló helyzetből 3,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, míg a nagyobb és nehezebb GLS 63 4,2 másodperc alatt teljesíti ugyanezt. A végsebességet mindkét esetben 280 km/óránál korlátozza az elektronika.
Nemcsak erősebbnek, agresszívebbnek is látszanak
A frissítés a külső megjelenést is érintette. Az új modellek markánsabb AMG-hűtőrácsot, nagyobb légbeömlőket és átdolgozott LED-es fénygrafikát kaptak. A módosítások nem csupán esztétikai célokat szolgálnak: a nagy teljesítményű V8-as hűtési igényei miatt is szükség volt a légáramlás optimalizálására.
Hátul az új AMG Performance kipufogórendszer és a hangsúlyosabb diffúzor emeli ki a modellek sportos karakterét. A kipufogó hangja több fokozatban állítható: komfort üzemmódban visszafogottabb, míg Sport+ beállításban jóval hangsúlyosabb V8-as hangzást kínál.
Sportos vezethetőség közel három tonnával
A Mercedes-AMG a futómű fejlesztésére is jelentős hangsúlyt helyezett. A légrugózásos AMG RIDE CONTROL+ rendszer adaptív csillapítással dolgozik, és a vezetési módtól függően változtatja a hasmagasságot. Sportos használatnál 10 milliméterrel közelebb kerül az úthoz az autó, míg terepen akár 55 milliméterrel is megemelhető.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az alapfelszereltség részét képezi az aktív dőlésstabilizáló rendszer is, amely elektronikusan szabályozott stabilizátorokkal csökkenti a karosszéria oldalirányú mozgását kanyarban. A hajtásról a változó nyomatékelosztású AMG Performance 4MATIC+ összkerékhajtás és az elektronikusan vezérelt hátsó differenciálzár gondoskodik.
Luxus és technika
Az utastérben a Mercedes elsősorban a személyre szabhatóságot hangsúlyozza. A vásárlók különböző Nappa bőr kárpitok, karbon vagy alumínium dekorbetétek, valamint a MANUFAKTUR program egyedi opciói közül választhatnak.
A digitális rendszerek is frissültek: az új MB.OS operációs rendszer AMG-specifikus kijelzőket kínál, amelyek a nyomatékelosztástól kezdve a keresztgyorsulásig számos menetdinamikai adatot képesek megjeleníteni.
Címlapkép: Mercedes-Benz Magyarország
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Mutatjuk, mi a grillszezon sztárja 2026 nyarán: keresik az izgalmas ízeket a magyarok
A tarja mellé zöldség és vegán burger is kerül: átalakulóban a grillszezon.







