Sok olyan eset van, amikor magának a vásárlónak is érdemes gyanút fognia, mert ami túl szép, hogy igaz legyen, az vélhetően tényleg gyanús.
Ezt küldi harcba a Mercedes a debreceni BMW ellen: magyar árat kapott az új elektromos GLC, itt az árlista
A Mercedes elektromos GLC-je megkapta a magyar árazását, így kiderült, mennyibe kerül az iX3 egyik legfőbb hazai kihívója. A legalább 29,8 millió forintért induló modell akár 673 kilométeres hatótávot kínál.
A Mercedes szeptember elején, a Müncheni Autószalonon mutatta be először a közönségnek az elektromos GLC-t, amelyet sokan az első debreceni BMW, az iX3 legkomolyabb riválisának tartanak. Mostanra a hazai árak is nyilvánossá váltak - írja a hvg.hu.
A zöld rendszámos, divatos SUV legalább 29,8 millió forintért vihető haza. Ezért az összegért egy 489 lóerős, összkerékhajtású GLC 400 4Matic EQ jár, amely 4,3 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, hatótávolsága pedig eléri a 673 kilométert.
Összehasonlításképp: a BMW iX3 50 xDrive – 469 lóerővel, 4,9 másodperces 0–100-as gyorsulással és 805 kilométeres hatótávval – Magyarországon 27,8 millió forintos indulóáron érhető el.
A belső égésű GLC-k közül teljesítmény tekintetében a legközelebb az elektromos GLC 400 4Matic EQ-hoz az AMG GLC 43 4Matic áll. Ez a 421+14 lóerős, lágyhibrid, 2 literes, négyhengeres turbós benzines modell 33,6 millió forinttól indul.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Mercedes-Benz AG, Mercedes-Benz AG
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








