A legnagyobb online piactereken mesterséges intelligenciával létrehozott, a valóságban nem létező növények fotóival tévesztik meg a vásárlókat.
A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 466 300 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 2,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 907 ezres csúcsa is.
A soha nem látott piaci aktivitás mögött több tényező együttes hatása húzódik. Egyrészt folyamatosan növekszik a belföldi személyautó-állomány. Tavaly év végén ez az érték már közelítette a 4,3 milliós határt, ami 13 százalékkal magasabb az öt évvel korábbi szintnél. Több autóból szokványos piaci körülmények között is több jármű cserél gazdát.
"A piaci aktivitást növelő további tényező, hogy a lakosság egy része ebben az időszakban folytatta az előző években elmaradt autóbeszerzéseinek pótlását. Ezt a vásárlók jelentős részben a hazai használtautó-piacon hajtották végre" – magyarázta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.
Ezzel párhuzamosan az első félévben növekedett a forgalomba helyezett új autók, illetve a külföldről behozott használtautók száma is (az előbbi 4, míg az utóbbi 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet). Az ily módon lecserélt autók is zömmel a hazai használtautó-piacon jelentek meg pótlólagos kínálatként, ami szintén élénkítette a piacot.
Az adatok szerint a belföldi használtautó-piacon az idei első félévben is hat márka autói biztosították a teljes forgalom közel felét (49%). Az első helyen továbbra is az Opel áll: ebből a márkából több mint 48 ezer példány cserélt gazdát, ami 10,4 százalékos részesedést jelent.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Volkswagen 10,2 százalékos részarányával mára jelentősen megközelítette a listavezetőt, már csupán alig több mint ezer személyautóval marad el mögötte. A harmadik helyen idén komoly változás történt: a Ford immár beérte a Suzukit, és néhány tucatnyi autóval elé is került – mindkét márka 8-8 százalékot tudhat magáénak a féléves forgalomból. A BMW az ötödik 6,4 százalékos részesedéssel, a hatodik helyen pedig jelenleg a Toyota áll 5,6 százalékos részaránnyal.
Miközben a használtautó-piacon 2025 első félévében gazdát cserélő 466 800 személyautó mennyisége 2,5 százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakában regisztrált 454 700-as értéknél, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 61 700 darab volt, ami 15 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 53 800-as értéket.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







