A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
Bár Magyarországon nem kötelező az autóban tartani, számos európai ország szigorúan bünteti, ha veszélyhelyzetben nem viselünk láthatósági mellényt. A szabályok országonként eltérőek, a bírságok viszont meglepően magasak lehetnek. Érdemes tehát még indulás előtt ellenőrizni, van-e az autóban fényvisszaverő mellény, írja a HVG.
Bár Magyarországon nem írja elő jogszabály, hogy minden gépjárműben kötelező legyen láthatósági mellényt tartani, az ilyen felszerelés megléte különösen ajánlott.
Jogszabály viszont kötelezi azokat a gyalogosan közlekedőket, akik éjszaka vagy rossz látási viszonyok között lakott területen kívül az úttesten, útpadkán vagy leállósávon tartózkodnak: számukra a láthatósági mellény viselése kötelező.
Nemzetközi szinten azonban jóval szigorúbb szabályozásokkal is találkozhatunk. Ha külföldre indulunk, különösen fontos, hogy utánanézzünk a célország előírásainak – az ezzel kapcsolatos szabályszegések ugyanis jelentős összegű bírságokat vonhatnak maguk után.
Spanyolországban például 200 euróra (közel 80 ezer forintra) is megbüntethetnek, ha lerobbant autónk közelében nem viselünk mellényt. Szlovéniában ez az összeg 100 euró, Franciaországban 90 euró. Belgiumban 58, Szlovákiában 50, Olaszországban pedig 42 eurós bírságra számíthatunk hasonló esetben. Ráadásul Horvátországban és Szerbiában nemcsak lakott területen kívül, hanem belül is kötelező a mellény viselése bizonyos helyzetekben.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







