v
v
Kíváncsiak voltunk, mennyit kell várni most a legnépszerűbb új autókra. A Suzuki Vitara és az S-Cross esetében jelenleg 2-3 héten belül átvehetők az új modellváltozatok, augusztustól pedig márkakereskedői készletről is elérhetők lesznek. Mint az importőrtől megtudtuk, az új Opel Frontera szállítási ideje körülbelül 2 hónap. A Mazda6e modellre nagyjából fél évet kell várni, míg az Audi Q5 esetében gyári rendelésnél akár egy év is lehet a szállítási határidő, de a Skoda Superb Combi alapváltozatának esetében is akár 34–38 hetes átfutással lehet számolni.
A Magyar Suzuki esztergomi gyárában továbbra is Vitara és S-Cross modelleket gyártanak, az európai piacokra hibrid meghajtással. A magyar piacon ez a két legnépszerűbb modell a regisztrációs adatok szerint a személyautók között - közölte a vállalat a Pénzcentrum megkeresésére.
A nyár elején mindkét modell esetében megtörtént a technológiai átállás, típustól függően a Vitara és az S-Cross is két-három hetestől maximum 1,5-2 hónapos szállítással átvehető. Az új modellváltozatok várhatóan augusztustól akár azonnal, márkakereskedői készletről is elérhetők lesznek. A harmadik legnépszerűbb modellünk, a Suzuki Swift Japánból érkezik és tavaly október óta vezeti a "B" szegmens eladási listáját. Itt a szokásos 2-2,5 hónapos szállítási határidőket a jövőben is tartani tudjuk. Ettől csak egyes modell- vagy színváltozat esetében fordulhat elő eltérés
- ismertette kérdésünkre a Magyar Suzuki Zrt. Kijelentették: az amerikai vámpolitika a Magyar Suzuki pénzügyi eredményeire és termelésére nincsen hatással, mivel nem gyártanak és forgalmaznak az Egyesült Államok piacára.
Az export korlátozások azonban (mint pl. a kínai ritkaföldfém kiviteli korlátozások) a beszállítói láncunkra hatással vannak, gyártásunkban viszont ez nem okoz fennakadást. A közel-keleti konfliktusok nem befolyásolják esztergomi vállalatunk termelését. A globális trendek, az állandó, iparágat érintő változások a szokásosnál is nagyobb rugalmasságot igényelnek tőlünk, de ehhez az elmúlt években esztergomi vállalatunk - együttműködésben munkavállalóinkkal, beszállítóinkkal és partnereinkkel - alkalmazkodott
- közölte a vállalat. Arra a kérdésünkre, hogy mit lehet tanácsolni a magyar vásárlóknak, akik a népszerű modellek valamelyikét keresik - érdemes kivárni, vagy inkább gyors döntést hozni? - azt írták, jelenleg a legkeresettebb modellek a hibrid meghajtású kompakt-SUV kategóriába tartoznak, itt található a Suzuki két volumen modellje is, az S-Cross és a Vitara.
Ebben a szegmensben nem érdemes halasztani a vásárlást, hiszen a gazdasági környezet, a piaci trendek nem vetítenek előre árcsökkenést
- húzták alá.
Az Opel hazai importőre megkeresésünkre közölte: a vállalat gyártási oldalról kifejezetten jól áll. Személyautók esetén a gyártásrendelésre 2-3 hónapot kell várni, haszonjármű esetén ez némileg hosszabb, 3-4 hónap. Az elmúlt időszakban javulás tapasztalható ezen a területen.
Külön kiemelnénk az egyik legfontosabb, új modellünk a Frontera elérhetőségét, amely esetén - Európában egyedülálló módon - csak 2 hónapot kell várni a megrendeléstől az autó átvételéig, köszönhetően a Magyarország számára biztosított magas allokációnak, valamint a gyártás földrajzi közelségének
- közölték hozzátéve, hogy a különböző hajtásláncok között lényegi eltérés nincs, benzin, dízel, hybrid, plug-in hybrid és elektromos változataink is a fenti rövid átfutási idővel érkeznek. Az egyetlen kivétel a Grandland PHEV modell, amelynek gyártás indulása szenvedett némi késedelmet. A szeptembertől elinduló gyártás után azonban ott is jelentős javulást várnak.
Mint az importőrtől megtudtuk, a legnépszerűbb Renault és Dacia modelljeinkre jellemzően kevesebb mint 3 hónapot kell várni. A felszereltségtől függően változhat a szállítási idő, ám csupán kis mértékben.
Az elmúlt hónapokban is stabilnak mutatkozott az ellátási láncunk, nem érezhető különbség az azt megelőző időszakhoz képest
- közölte az importőr. Az amerikai vámintézkedésekre és a kínai exportkorlátra vonatkozó kérdésünkre pedig azt közölték, hogy "Magyarországi importőri szervezetként számunkra nem ismert negatív hatás a kérdésben felmerült témák kapcsán. Ellátásunk és operációnk stabil, nem kaptunk negatív előrejelzést a közeljövőt illetően." Hozzátették: a közel-keleti konfliktus kapcsán sem tapasztalható ellátási késedelem.
Minden formában igyekszik a gyártó rugalmassá tenni a rendszert az esetlegesen felmerülő, külső bizonytalanságok miatt. Európai gyártóként a gyártási helyeket diverzifikálja a cég a Renault és a Dacia esetében, hogy a kitettsége alacsonyabb legyen az EU-n kívüli piacokon is
- fogalmaztak. Az autóvásárláson gondolkodóknak azt javasolják, hogy tekintsék meg a raktárkészletükben elérhető lehetőségeket, mivel a hazai piacon kimagaslóan magas számú, azonnal elérhető modelleket kínálnak.
Több mint 1000 autóból válogathatnak a Renault és Dacia iránt érdeklődők, akik egyébként 24 óra erejéig le is tudják foglalni a kiválasztott autót a megtekintése előtt
- írták.
A Mazda Motor Hungary kérdésünkre azt írta, a legnépszerűbb, legkeresettebb modellek beszállítása folyamatos, és mivel a gyártó csomagokban adja az extrákat, így nagy valószínűséggel találni olyan autót a logisztikai csőben, amire az ügyfél szerződhet. A gyári rendelés szállítása 4 hónap, a hamarosan érkező Mazda6e esetében 6 hónap.
Mint közölték, a népszerű modellek elérhetőségét a készlet, a kereskedők rendelései, az európai szabályokhoz való alkalmazkodés és az határozza meg, hogy az autóikat legnagyobbrészt Japánban gyártják. Például, ha éppen nincs a logisztikai csőben olyan CX-60, amilyet az ügyfél szeretne, akkor elképzelhető, hogy 6 hónapot kell rá várni.
A vámintézkedések és egyéb korlátozások kapcsán azt közölték, hogy a Mazda az USA-ban a vámok okozta darabszámcsökkenést Európában enyhítji, ez azt jelenti, hogy több CX-30-at/60-at/CX-80-at szeretnének eladni a kontinensen. A Mazda6e-t kínai vegyesvállalatuk gyártja, így a ritkaföldfém-korlátozás nem érinti. A közel-keleti helyzet némileg befolyásolta a logisztikát, át kellett szervezni a szállítási útvonalat és a kikötőket, ahonnan útnak indítják az autókat, a hajóiknak meg kell kerülni a Szuezi-csatornát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A vásárlásra készülőknek azt tanácsolták, hogy éremes megkeresni a hivatalos mérkakereskedőket, akik jó ajánlatokkal várják a potenciális ügyfeleket a különféle CX-modellekre.
Kérdésünkre a Kia Hungary közölte: a zsolnai gyár csupán pár órára van Budapesttől, itt gyártják a Ceed családot és a Sportage modellt, melyek a távolság miatt, egyedi rendelés esetén is 2-3 hónap alatt átvehetőek.
A Koreából érkező modellek esetén hosszabb szállítási idővel kell számolni, egyrészt a távolság miatt, másrészt a hajón történő szállításokban tavaly bevezetett változtatások következtében (hajózási sebességkorlátozás, Közel-Keleti események miatti útvonalváltozás Afrika megkerülésével). A korábbi 4-6 hónap helyett akár a fél évet meghaladó időtartammal is kell számolni bizonyos, Koreában gyártott modellek esetében (az összes modellünk, kivéve a Zsolnánk gyártott Ceed család és Sportage). Hajtáslánc miatti szállítási különbségek jelenleg nincsenek
- mondták, majd hozzátették, a szállítási idő a gyártáskapacitástól függ, illetve a rendelkezésre álló alkatrészektől, jelenleg fennakadás nem tapasztalható, és a szállítási útvonalakon sincsen fennakadás.
Azt is elárulták, hogy a Kia európai kereskedelmére közvetetten hatnak az amerikai vámintézkedések, de a hatás nem elsődlegesen európai piacokon jelentkezik.
Az EU-n belül nem érvényesek az amerikai vámok, így a magyar vagy más európai vásárlók nem éreznek közvetlen áremelkedést emiatt. Kia európai modelljei (pl. Ceed, Sportage) Szlovákiában, Zsolnán készülnek, tehát helyi gyártásból származnak, nem érintik őket a vámintézkedések. A kínai exportkorlátozások miatt az elektromos Kia modellek akkumulátor- és motoralkatrészei drágulhatnak, ez pedig később árnövekedéshez vezethet az európai piacon is
- ismertette a hazai importőr. Ők is azt javasolják, hogy a vásárlásban gondolkodók gyorsan döntsenek, érdemes megnézni a készleten lévő autókat, aki gyártásból rendelne, annak a fenti határidőkkel kell számolnia.
A Porsche Hungaria megkeresésünkre közölte, az általuk forgalmazott márkák közül az Audi esetében a legnépszerűbb modellek közül az új A5 és A6-ra jelenleg 2-3 hónapot kell várni, kivéve az A5 Limousine, amelynek 5-6 hónap a szállítási határideje. A Q7 és a Q8 3-4 hónap alatt érkezik meg a megrendeléstől számítva, az új Q5-re pedig kb. egy évet kell várnia annak, aki gyári rendelést ad le – ugyanakkor ebből a modellből a Sportback kivitel 6-7 hónap alatt megérkezik.
Mint minden más gyártó, így az Audi esetében is a gyártási kvóták határozzák meg a népszerű modellek elérhetőségét, "nincs különösebb felszereltséget érintő restrikció. Ahol kiugróan magas a kereslet az adott modellre, ott tapasztalható lassulás a gyártásban/szállításban” - tették hozzá. Az amerikai vámintézkedések kapcsán közölték: egyelőre nem látni emiatt problémát, negatív hatásokra esetleg hosszabb távon, és elhanyagolható mértékben számítanak. A kínai ritkaföldfémekre vonatkozó korlátozások kapcsán sem tapasztalnak egyelőre negatív hatásokat.
A szállítási útvonalak nem mennek keresztül kritikus területeken, így jelenleg a Magyarországra történő szállítás mondhatni zavartalanul működik- tették hozzá. Az Audinál azt tanácsolják a vásárlás előtt állóknak, hogy döntsenek gyorsan, mivel árcsökkenés valószínűleg nem prognosztizálható, sőt, az infláció és egyéb hatások miatt hosszabb távon inkább áremelkedés van kilátásban.
A Skodánál nem érzékelnek semmilyen fennakadást, ami a jelenlegi külpolitikai helyzetnek lenne a hozadéka.
A szállítási határidőt a gyár által felénk allokált gyártási kvóta és a beérkező rendelések száma határozza meg
- fogalmaztak ők is, hozzátéve: az új Kodiaq és az új Superb modelleket nagyon jól fogadta a piac, kiemelten népszerűek.
A Skoda modellek szállítási határideje az alábbiak szerint alakul:
A SEAT és a CUPRA esetében nem változott az átlagos szállítási határidő az elmúlt időszakhoz képest.
Kisebb beszállítói problémák vannak, de ezek is már korábbról ismert, azaz konstans tények, amelyek be vannak tervezve a szállítási határidőkbe. „Sem az USA vámháborúja, sem a kínai nyersanyag exporttilalom nem érint bennünket. Sőt a közel-keleti konfliktus sem jelent logisztikai kihívást, hiszen a gyár európai raktárkészletet képezve azonnal tud szállítani, ha kell
- mondták. A vásárlók készletről is és gyári rendelésből is viszonylag gyors (10-12 hét) átfutási idővel autóhoz tudnak jutni.
A Volkswagen haszonjárműveknél általában gyors a szállítás, a Caddy Cargo vagy a Crafter akár 3-4 hónap alatt is átvehető, de készleten is van megfelelő választék minden modellből. A vásárláson gondolkodók figyelmét pedig arra hívták fel, hogy érdemes a jelenleg futó raktárkészletakciókat kihasználni, ennyire kedvező árak nem várhatók a közeljövőben: a Caddy-re 3 millió forint, a Crafter és Amarok modellekre pedig 4 millió forint árengedmény is elérhető.
v
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.