A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,33 százalékot növekedve 148 632,55 ponton zárta a hetet.
Több mint három hete áll a Barátság kőolajvezeték, és bár a magyar autósok az utóbbi hónapokban kedvező üzemanyagáraknak örülhettek, a helyzet jelentős drágulást hozhat a kutakon. A Mol már a stratégiai készletekhez nyúlt, a tengeri pótlás pedig csak lassan indul be. Eközben kérdéses, hogy a kormány milyen eszközökkel avatkozna be, ha az árak elszakadnának a régiós átlagtól - írta a Portfolio.
Jelenleg a benzin literje 564, a gázolajé 576 forintba kerül Magyarországon, ami egy hónapok óta tartó csökkenő trend eredménye. Ez a kedvező időszak azonban könnyen véget érhet. A január 27-i orosz katonai csapás következtében megsérült a Barátság kőolajvezeték, így azóta nem érkezik nyersolaj Ukrajnán keresztül. A Mol hétfőn közölte, hogy 250 ezer tonna kőolaj felszabadítását kérte a magyar stratégiai készletből a Dunai Finomító ellátásának biztosítására. A vállalat a szlovák kormánynál is hasonló kéréssel jelentkezett.
A vállalat megkezdte a tengeri kőolajszállítás megszervezését. Az első szállítmányok azonban csak március elején érkeznek meg a horvátországi Omišalj kikötőjébe, ahonnan további 5–12 napba telik, mire a nyersanyag eljut a Mol-csoport finomítóiba. A kulcskérdés az, hogy a horvát Janaf által üzemeltetett vezetékrendszer képes-e tartósan biztosítani a napi 40 ezer tonnás kapacitásigényt, illetve milyen költségek mellett.
Pletser Tamás, az Erste energetikai szakértője szerint az ellátási zavar legalább 5 százalékos kiskereskedelmi üzemanyagár-emelkedést okoz. Ez a jelenlegi szintek mellett 25–30 forintos literenkénti drágulást jelent. Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz olajról való leválás technológiai okokból a régió piacának 10 százalékos kiesését jelentené. Ez termékhiányhoz és további áremelkedéshez vezetne.
Ekkora drágulás esetén a magyar üzemanyagárak látványosan elszakadnának a régiós átlagtól. Az Európai Bizottság legfrissebb adatai szerint jelenleg a hazai benzinár mindössze egy forinttal haladja meg a szomszédos országok átlagát. A gázolaj ára pedig két forinttal az átlag alatt van, vagyis egyelőre a régiós középmezőnyben helyezkedünk el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kormány azonban régóta hangsúlyozza, hogy nem engedi a hazai üzemanyagárakat a szomszédos országok átlaga fölé emelkedni. Gulyás Gergely a Kormányinfón megerősítette: ha az áremelkedés indokolttá teszi, minden rendelkezésre álló intézkedést megfontolnak, szélsőséges esetben akár az árstop visszavezetését is. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a piaci áremelkedés nagyobb részét végül a Molnak kell viselnie, a drágulásnak pedig csak a töredéke jut el a fogyasztókhoz.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







