Magyarok tízezrei kerültek brutális adósságspirálba: esélyük sincs kitörni a csapdából

A hazai lakosság közel egyharmada él abszolút szegénységben az Európai Bizottság új mérési módszere alapján. Bár a hivatalos EU-s statisztikák szerint Magyarország és Németország szegénységi mutatói hasonlóak, az életszínvonalbeli különbségeket pontosabban tükröző ABSPO-indikátor szerint hazánk a legrosszabbul teljesítő uniós tagállamok közé tartozik

Létezik tehát Magyarországon egy társadalmi réteg, amelyről mindenki tud, mégis alig beszélünk róla. A szegregátumok világa teljesen más, mint amit a többségi társadalom ismer. Itt olyan túlélési stratégiák épültek ki, amelyek már-már szinte értelmezhetetlenek. L. Ritók Nóra egy friss podcastbeszélgetésben arról beszélt: ezekben a falvakban a mindennapok már régen nem a „normális” szolgáltatásokra épülnek, hanem egy párhuzamos, féllegális gazdaságra, amit ő csak fekete zónának nevez.

A fekete zóna egyszerre jelent feketemunkát, háztáji kereskedelmet, ukrán cigarettát, házi italárusítást, „boltocskázást”, alkalmi fuvarozást: mindazt, ami ott pótolja a nem létező szolgáltatásokat. Ahol nincs bolt, ott lesz, aki otthonról árulja az alapélelmiszert. Ahol nincs dohánybolt, ott valaki cigarettát szerez be és ad tovább. Ahol nincs busz, ott lesz, aki pénzért fuvaroz. Ezek a megoldások nemcsak a túlélés eszközei, hanem az uzsora melegágyai is: a felírás, a kockás füzet, a követhetetlen tartozások rendszere mind beépülnek a mindennapokba.

EZ IS ÉRDEKELHET

Gyomorforgató bűntény Miskolcon: mélyszegénységben élők bankszámláival mosott pénzt a gyanúsított, előzetesbe került

Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.

És közben ezek a falvak szolgáltatások híján már nem is élhetők ezek nélkül a félillegális rendszerek nélkül. Ha valaki legális boltot nyitna, ott azonnal fizetni kellene, nincs „majd megadod, ha jön a családi pótlék”. A helyiek pedig ehhez a túlélési logikához szoktak hozzá.

L. Ritók Nóra szerint ebben a közegben a pénzügyi tudatosság hiánya nem egyszerűen probléma, hanem rendszerszintű csapda. A reklámok, a fogyasztói nyomás, az ügynökök által „ingyen” otthagyott okostelefonok és tévék mind ugyanabba az irányba tolják az embereket: a gyors pénz felé. Egy két évre aláírt szerződés másnap eladott telefonért, egy karácsony előtt „nulla forintos” plazmatévé, amit száz ezerért továbbadnak, mind ugyanannak a logikának a része. A tartozás pedig közben nő, kamatozik, behajtóhoz kerül, és mire visszaér a családhoz, már milliós összeg.

Egy minimálbéres munkavállalónál a letiltások miatt a fizetés fele is elmehet adósságra. Innen nézve teljesen érthető, miért választja valaki inkább a feketemunkát, a napszámot vagy akár a „flakonozást”, ahol egy nap alatt 15–20 ezer forintot is meg lehet keresni. A rendszer így önmagát tartja fenn: a tartozás miatt nem éri meg legálisan dolgozni, a zsebbe érkező jövedelem miatt nem éri meg kilépni a fekete zónából. A túlélés logikája felülírja a józan számítást, a tartozás pedig nem egy rossz hónap következménye, hanem egy öröklődő élethelyzet. Innen nézve teljesen érthető, hogy a „klasszikus” pénzügyi tanácsok miért nem működnek: egyszerűen nem ugyanabban a világban születnek, mint ahol ezek az emberek élnek.

Kezelhető a probléma?

Megkerestünk egy pénzügyi szakértőt, hogy segítsen megérteni: hogyan néz ki mindez szakmai szemmel? Mit lehet kezdeni egy olyan adósságspirállal, amelyben a tartozásgörgetés a túlélés része? Létezhet-e olyan pénzügyi rendszer, amely nem bünteti a munkába állást? És egyáltalán: van-e bárhol a világon működő modell erre?

Amikor a mélyszegénységben élők pénzügyi döntéseiről beszélünk, könnyű kívülről felelőtlenséget látni. Áruhitelt vesznek fel, majd eladják a terméket, és nem fizetik a részleteket. Kerülik a bejelentett munkát, mert a fizetésük jelentős részét azonnal levonják tartozásra. A klasszikus pénzügyi tanácsadás szemszögéből ezek irracionális döntéseknek tűnnek. Valójában azonban sokszor tényleg túlélési stratégiák.

– mondta el a Pénzcentrumnak Papszt Krisztina, pénzügyi tanácsadó.

A mélyszegénység nem egyszerűen alacsony jövedelmet jelent, hanem beszűkült döntési teret. Aki napról napra él, annak a jövőbeli következmények súlya eltörpül az azonnali szükségletek mellett. Ha nincs megtakarítás, nincs családi háttér, nincs hozzáférés formális hitelhez, akkor egy áruhitelből készpénzt teremteni nem pénzügyi trükk, hanem likviditási kényszermegoldás. A rendszer ezt csalásként értelmezi, az érintett viszont gyakran nem így éli meg.

Munkavállalás az adósságspirálból

Hasonló logika érvényesül a munkavállalás terén is. Ha valaki bejelentett állást vállal, és a fizetésének jelentős részét azonnal letiltják, akkor a rendszer gyakorlatilag bünteti a legalitást. Amíg a munkába állás nem jelent valódi jövedelemnövekedést, addig nem ösztönző, hanem visszatartó tényező – véli a szakember, majd hozzáteszi:

a jelenlegi pénzügyi és végrehajtási rendszer alaplogikája a követelés érvényesítése és a kockázat minimalizálása. Ez önmagában érthető. Ugyanakkor nem alkalmas arra, hogy kezelje a mélyszegénységben élők adósságspirálját. A behajthatatlan tartozások évekig, akár évtizedekig görgethetők, miközben az érintett személy gazdaságilag láthatatlanná válik. A rendszer nem reintegrál, hanem konzervál.

Van ahol ez működik?

Nemzetközi példák azonban mutatnak alternatívát. A bangladesi Grameen Bank mikrohitel-modellje arra épült, hogy a legszegényebbek is hitelképesek lehetnek, ha a rendszer bizalmat és közösségi felelősséget épít köréjük. Finnország önkormányzati adósságtanácsadási rendszere pedig nem csupán behajt, hanem strukturált megállapodásokat segít létrehozni, jogi és pénzügyi támogatással. Papszt Kriszta szerint

ezekben a modellekben közös, hogy a hangsúly nem a büntetésen, hanem a stabilizáción van.

Itthon is van kiút

Magyarországon léteznek jogi eszközök, például a családi csődvédelmi eljárás, de ezek a mélyszegénységben élők számára gyakran túl bonyolultak, túl adminisztratívak, vagy eleve kizárják azokat, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rájuk. Egy valóban működő modellnek három elemet kellene tartalmaznia:

• részleges adósságelengedést a reálisan behajthatatlan követelések esetén;
• kötelező, személyes pénzügyi mentorálást;
• valamint egy munkába állási védelmi időszakot, amely alatt a levonások korlátozottak.

A mélyszegénységben élők intézményekkel szembeni bizalmatlansága nem irracionalitás, hanem tapasztalat. A bizalom nem kommunikációs kampányokkal, hanem következetes, emberközeli jelenléttel építhető. Helyi közösségi pénzügyi mentorhálózatokkal, civil szervezetek bevonásával, egyszerű és átlátható megoldásokkal.

A munkába állás védelme lenne a kulcs

Ha egyetlen rendszerszintű változást kellene megnevezni, az a szakértő szerint a munkába állás védelme lenne az adósságspirálban. Olyan szabályozásra lenne szükség, amely garantál egy valódi megélhetési minimumot, és nem veszi el az első legális jövedelem jelentős részét. Mert amíg a rendszer bünteti az első lépést a fehér gazdaság felé, addig a mélyszegénység újratermelődik.

A pénzügyi tudatosság nem ott kezdődik, hogy valaki befektetési portfóliót épít. Hanem ott, hogy van-e egyáltalán mozgástere dönteni. A mélyszegénység kezeléséhez nem pusztán pénzügyi edukációra, hanem strukturális bátorságra is szükség van.