Tizenegyedik magyarként lépett pályára a világ legerősebb bajnokságában, de ő az első, aki bajnok is tudott lenni.

A Renault piacra dobja a Renault 5 E-Tech elektromos modell alapváltozatát, amely kedvezőbb áron, visszafogottabb teljesítménnyel és rövidebb hatótávval lesz elérhető - írja a HVG.
A Renault tavaly mutatta be a 70-es és 80-as években népszerű 5-ös modell modern, teljesen elektromos utódját, a Renault 5 E-Tech-et.
Az Év Autója díjjal kitüntetett modell Magyarországon jelenleg 11 millió forintos kezdőáron kapható, 120 lóerős teljesítménnyel, 40 kWh-s akkumulátorral és 312 kilométeres hatótávval. Egyes piacokon azonban már egy szerényebb kivitelű változat is megjelent.
Az új alapmodell Németországban 24900 euróért (körülbelül 10 millió forint, 19%-os helyi adóval) vásárolható meg. Ez a verzió 95 lóerős teljesítményt és 300 kilométeres hatótávot kínál. Összehasonlításképpen a német piacon a 120 lóerős változat 27900 euróba (11,2 millió forint), míg a 150 lóerős, nagyobb akkumulátorral szerelt verzió 32900 euróba (13,2 millió forint) kerül.
A magyar piacon a legerősebb, 150 lóerős változat 52 kWh-s akkumulátorral és 410 kilométeres hatótávval 12,9-13,7 millió forintos áron érhető el.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A modellcsalád sportos változatát, a 180-220 lóerős Alpine A290-et nemrég versenypályán is tesztelték. Míg az új Renault 5 és az Alpine A290 elsőkerék-meghajtású, addig a nemrég bemutatott csúcsmodell R5 Turbo 3E két villanymotorral és 500 lóerővel a hátsó kerekeket hajtja.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


