A teljes piac átlagosan 1,93 millió forintos árszintje azt jelzi, hogy a kétmillió forint körüli ársáv ma már meghatározó referenciapont a használtmotor-vásárlók számára.
Ítéletet mondtak a magyar autósok a benzinárakról: ekkor tennék le a kocsit, most minden kiderült
Az autósok 60 százalékát nem befolyásolja az üzemanyagok árának változása abban, hogy autóba üljenek, és jelentős részük egyáltalán nem tervez változtatni autózási szokásain 2025-ben – derül ki egy új felmérésből.
Úgy tűnik, annyira hozzászoktak a dráguló üzemanyagárhoz az autósok, hogy egyre több sofőrre már nincs is hatással a változás. Míg két évvel ezelőtt a sofőrök 54 százalékát nem befolyásolta az üzemanyagok árának változása abban, hogy autóba üljenek, addig 2025-ben már 60 százalékuk nyilatkozott ugyanígy, a közel 11 ezer kérdőívkitöltő közül, melyet a Simple appot használók körében rögzítettek.
Az adatokból az is látszik, hogy sokan (68 százalék) egyáltalán nem szándékoznak idén változtatni az autózási szokásaikon, míg a válaszadók 27,4 százaléka megpróbál kevesebbet autózni, és mindössze 1 százalék tenné le az autót és nézne más alternatíva után. A legkézenfekvőbb alternatíva a közösségi közlekedés, de a megkérdezettek majd ötöde minden körülmények között maradna az autónál, 30 százalékuk viszont inkább azt választaná, ha egy úticél elérése könnyebb és gyorsabb vele.
Sokan vannak azok, akik helyzettől függően választanak közlekedési eszközt: a kérdőívet kitöltő Simple-felhasználók fele attól teszi függővé, hogy felszáll-e a buszra, villamosra, vagy a saját autóját használja, hogy például mennyire jól megközelíthető az adott úti cél tömegközlekedési eszközökkel vagy, hogy mennyi idő áll rendelkezésére az utazáshoz.
A válaszadók háromnegyede saját autóval rendelkezik, majdnem fele pedig több személygépjárművet is birtokol. Akik rendszeresen autóznak, azok kétharmada 10 000 kilométernél többet autózik egy évben, 13 százalékuk 30 ezer kilométernél is többet éves szinten. A válaszadók elenyésző százaléka az, aki nem hagyományos autót használ: 70 százalékuk benzines, 35 százalékuk dízeles autót üzemeltet, míg csupán 5,5 százalékuknak van elektromos, 7,4 százaléknak öntöltő hibrid, 2,8 százaléknak tölthető hibrid autója, addig gázüzeművel csupán a válaszadók 1 százaléka közlekedik.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








