A vastag télikabát viselése autózás közben komoly biztonsági kockázatot jelenthet, különösen a gyermekek számára.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az 1990 előtti évjáratú kelet-európai autók, mint a Trabant, Moszkvics, Lada, Skoda, Dacia és Wartburg. Ennek köszönhetően pedig az értékük is folyamatosan emelkedik. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján egy szép állapotú, több mint 40 éves KGST autóért ma már akár milliós összegeket is elkérhetnek.
A rendszerváltás után ugyan rengetegen szabadulni akartak a KGST modellektől, ám a nosztalgia és az autópiaci változások hatására mostanra nagyon megemelkedtek a keleti blokk régi autóinak árai is. 2024-ben több mint 11 ezer telefonos érdeklődés érkezett a legnépszerűbb veterán modellekre, amelyekből jelenleg több mint 1 100 darab található meg a portálon.
„Úgy tűnik, érdemes öreg KGST autóba fektetni, hiszen egyre jobban emelkedik az áruk. Korukhoz képest majdhogynem elképesztő összegeket kérnek több mint 40 éves modellekért is” – mondta Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője. Az oldal legfrissebb adatai szerint ezek a klasszikus, sok esetben gyűjtői járművek átlagosan több mint 39 évesek, ám a gyönyörűen restaurált példányok ára (mint például ez a csodás Trabant) egyre inkább felveszi a versenyt a modernebb használt autók árával. A január és szeptember között regisztrált kínálatban az 1990 előtti évjáratú autók átlagára a piacon különösen magasra emelkedett, főleg a Trabant, Lada és Moszkvics modellek esetében.
„Az oldalra felkerült KGST autók árskálája 30 ezer és 7 millió forint között mozog, és ebből fakadóan egyre inkább gyűjtői célokat szolgálnak. Emiatt akár rosszabb állapotú járművet is érdemes megvásárolni és belefogni a felújításukba, mert az évek múltával még tovább növekedhet az értékük” – tanácsolta Horváth András.
Őrült terepjárót készül piacra dobni a Mercedes: a magyar elit kedvence lehet az új csúcs G-osztály?
A Mercedes-Benz bemutatta az első képeket az új G-osztály Cabrioletről, amely közel tíz év után hozza vissza a legendás terepjáró nyitott változatát.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








