Nemhogy belerongyolt az autós a lezárás közepébe, még a szembesávban is próbált elhajtani. Szerencsére nem történt komolyabb baleset.
Az autó eredetvizsgálat szabályai 2024 évben: mi az eredetiségvizsgálat menete, és mikor kötelező az eredetvizsga? Mutatjuk mennyibe kerül az autó eredetiségvizsgálat 2024-ben.
Az autó eredetiségvizsgálat célja 2024-ben is ugyanaz, mint korábban: használt gépjármű tulajdonosváltásakor a vevő vagy akár az eladó is meggyőződhessen a jármű "tisztaságáról". Emiatt az eredetiségvizsgálatot mindig akkor kell elvégeztetni, mielőtt a járművet véglegesen a nevünkre íratnánk. A vizsgálatot minden esetben a Nemzeti Közlekedési Hatóság által meghatározott technológiai előírások szerint kell elvégezni.
Az eredetiségvizsgálat célja minden esetben az, hogy egy tapasztalt szakember ellenőrizze az autó különböző pontjain található egyedi azonosító jeleket. Lényegében azt vizsgálja meg, hogy például a motor vagy az alvázszám valóban eredeti-e, illetve nem történt-e a közelmúltban átütés.
Eredetiségvizsgálat menete
Az eredetiségvizsgálat két lépésben zajlik: először egy szakműhelyben elvégzik a gépjárművön található azonosítók leolvasását, majd ezeket összevetik a jármű okmányaiban feltüntetett számokkal. Az eredményeket ezután beküldik az illetékes hatóságokhoz, ahol szigorú szabályok alapján elemzik az adatokat, hogy kiszűrjék az esetleges eltéréseket és kizárják a korrupció lehetőségét.
Mikor kell autó eredetiségvizsgálat?
Az egyik legfontosabb, hogy mikor válik szükségessé az eredetiségvizsgálat. A hatályos törvény szerint minden adásvétel esetén kötelező elvégezni, és az eredménye 60 napig érvényes. Ez az idő elegendő arra, hogy bejelentsük a gépjármű tulajdonjogának változását, mivel az eladónak 8, a vevőnek 15 napja van a változás bejelentésére. Használt autó vásárlásakor ajánlott a járművet egy szakszervizben is átvizsgáltatni, hogy a szakemberek felmérhessék az autó valós műszaki állapotát.
Kötelező az autó eredetvizsgálat
Az eredetiségvizsgálat kötelező, ha a gépjármű tulajdonjogában változás történik, amit az illetékes okmányirodában kell bejelenteni 15 napon belül. Emellett szükséges lehet, ha az új gépjármű nem rendelkezik a gyártó által mellékelt járműkísérő lappal, vagy ha korábbi beavatkozás során megváltozott az autó alvázszáma.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az eredetiségvizsgálat fontos akkor is, ha az autót korábban kivonták a forgalomból, de most újra forgalomba szeretnénk helyezni, illetve, ha az autó az első forgalomba helyezés során még nem került járműnyilvántartásba. Az eredetiségvizsgálat ára három kategóriába sorolható.
Autó eredetiségvizsgálat ára 2024
Az eredetiségvizsgálat ára 2024-ben nem változiott az előző évekhez képest, mivel a díj hatósági ár. Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, melyik műszaki állomáson végeztetjük el a vizsgálatot, mindenhol ugyanazt az összeget kell fizetnünk, amely a jármű típusától függ.
Személyautó eredetiségvizsgálat ára 2024:
- 1400 cm3-ig: 17.000.-Ft
- 1401 és 2000 cm3 között: 18.500.-Ft
- 2000 cm3 felett: 20.000.-Ft
Motorkerékpár eredetvizsga ára:
- 500 cm3 hengerűrtartalomig: 15.500.-Ft
- 500 cm3 hengerűrtartalom felett: 17.000.-Ft
- Négykerekű segédmotoros kerékpárok: 14.000.-Ft
Egyéb gépjármű kategóriák eredetiségvizsga díjai:
- Nehéz pótkocsi: 17.500.-Ft
- Lakókocsi: 16.000.- Ft
- Utánfutó: 16.000.- Ft
- Tehergépjármű 3,5t alatt: 20.000.- Ft
- Tehergépjármű 3,5t és 7,5t között: 21.000.- Ft
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.