Már tavasszal átadhatják a Velencei-tónál, az M7-es autópálya felett épülő új gyalogos- és kerékpáros hidat.
Autósok, figyelem! A szokottnál is nagyobb a balesetveszély ezeken az utakon, bárki könnyen bajba kerülhet
Nyáron a betakarítások időszakában jóval gyakrabban történhetnek nem várt találkozások az autósok és a nehéz mezőgazdasági gépek vezetői között. Fokozott biztonságra hívják fel mindkét közlekedői csoport figyelmét.
A nyári aratási munkák megkezdésével az autósok is több mezőgazdasági munkagéppel találkozhatnak a közlekedésben. A gyorsforgalmú utakon ideális esetben nem láthatók ilyen speciális járművek, de a vidéki, különösen a kisebb falvak közötti alsóbbrendű utakon az előfordulásuk gyakori – derül ki a kreszvaltozas.hu közleményéből.
Az oldal szerint a munkagépek a közutakon lassan haladnak, a megszokott közúti járművekhez képest nagyobb méretűek lehetnek, ezért feltorlódhat mögöttük a forgalom. Ráadásul kockázatos lehet, hiszen sokszor egy nagyobb jármű esetében szűk utakon nehezen belátható a terep.
Hozzáteszik, hogy a akár a szemből érkező, akár az előző járművekkel való találkozás esetében elsősorban a mezőgazdasági munkagép vezetőjének kell mindent megtennie a saját és a mások biztonsága érdekében. Ettől függetlenül felhívják a közúton közlekedő sofőrök figyelmét arra, hogy jól teszik, ha ezeket a gépeket fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közelítik meg – felkészülve az átlagtól eltérő közlekedési manőverekre.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







