Figyelem! Az óradíj 500 forint, és nemcsak hétköznapokon, hanem hétvégén, sőt ünnepnapokon is fizetni kell Balatonbogláron.
Új csoport vadászik a hanyag pesti autósokra: kellemetlen csomag várhat a szélvédőn, ha erre nem figyelsz
Ezentúl kellemetlen cetli landolhat annak az autónak a szélvédőjén, aminek vezetője rosszul parkolt egy adott parkolóhelyen.
"A járda a gyalogosoké" nevű civil szervezett figyelmeztető cetliket ragaszt a rosszul parkoló autósok járműveire. Az üzenet nem sértő, korrekten felhívja a figyelmet a problémára, de olyan ragasztót használnak ehhez, melyet nehéz eltávolítani, így igen balesetveszélyes – írja a vezess.hu.
A csoport Újlipótvárosban használta először a matricát, több tucat járműre felkerült, amik szerintük helytelenül parkoltak. Méréseik szerint a kijelölt ferde állású parkolóhelyek negyven százalékánál nem szabályosan parkolnak az autók.
A cetliken elérhetőséget is hagytak, mert kíváncsiak a visszajelzésekre. Voltak, akik feljelentéssel fenyegetőztek rongálás miatt, ám – a csoport szerint – ennek feltétele, hogy a tevékenységükkel anyagi kárt okozzanak. A szervezet állítása szerint ugyanakkor a matricákat könnyen le lehet szedni.
A csoport egyúttal jelezte: az akciót folytatják, hogy hol és mikor, nem publikus, Budapesten bárhol megjelenhetnek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ahogyan arról korábban a Pénzcentrum is beszámolt, a fővárosban gyakran előfordul, hogy valaki lazábban kezeli a parkolásra vonatkozó általános szabályokat. Legutóbb például Kern Andrásnak akadt hasonló jellegű gondja, amikor többször is tilosban állt meg a kedvenc péksége előtt. A színművész ügye komoly vihart kavart: a rendőrség eljárást indított ellene, míg a döntéshozók területrendezést helyeztek kilátásba.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







