76 körözött személyt fogtak a rendőrök egy kéthetes akció során, a bűnözőknek esélyük sem volt meglépni.

A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a mindenszentek ünnepének és a halottak napjának időszakában a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
A rendőrség tapasztalatai szerint ugyanis ilyenkor gyakrabban fordulnak elő gépkocsifeltörések, kerékpárlopások a temetők környezetében, illetve többször történik, hogy a sírokról ellopják a virágot, koszorút vagy kegytárgyat, esetleg az őrizetlenül hagyott táskát - tartalmazza a közlemény. Ugyanakkor a zsúfoltabb tömegközlekedési eszközökön különösen figyelni kell értékeink megóvására - tették hozzá.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a temetőben senki se hagyja egyetlen pillanatra se őrizetlenül a táskáját és egyéb értékeit. Azt is ajánlják, hogy ne vigyenek magukkal nagyobb összegű készpénzt és senki ne tartsa a PIN kódját bankkártyája mellett.
A gépjárműveket és a kerékpárokat lehetőség szerint a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolóba helyezzék el, az autót gondosan zárják be. Tömegközlekedési eszközön utazva, az értéktárgyait lehetőség szerint mindenki tartsa a belső zsebében és táskáját testközelben - sorolták.
Arra is figyelmeztetnek, hogy az ünnepnapokon a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő, ezért fokozott rendőri jelenlétre kell számítani a közutakon, főként a temetők környékén és az oda vezető utakon. A rendőri jelenlét elsősorban a forgalom segítésére irányul, de természetesen a szabálytalan közlekedők ellen is fellépnek a hatóságok - olvasható a közleményben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


